Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 156. Urbaria et conscriptiones

Az urbáriumok a fentieken kívül gyakran feltüntették, mi folyt be ténylegesen a járandóságokból, esetleg a kivetetteket nem is írták be, csak a befolytakat, például azt, hogy a bíró milyen címen milyen összegeket adott be. Máskor a hátralékot foglalták jegyzékbe. Hódoltsági területen a török uralom ideje alatt és még utána jó ideig szokás volt a magyar földesúr részére is számbavenni a töröktói beszedett adókat, hiszen a paraszt teherbíróképességét ez nagymértékben meghatározta. A földesúri jövedelmeknek volt egy olyan csoportja is, amelyet az úr, az eddig felsoroltaktól eltérően, mintegy ellenszolgáltatásként, bizonyos jogok átengedése fejében szedett. Az egyébként tilalmas erdőben megengedett tüzelő- vagy épületfavágás, a makkoltatás, erdőirtások létesítése, a földesúr vizén való halászat, legelőjén, erdejében állatok tartása mind annyit jelentett a paraszt számára, hogy ezeknek az engedélyeknek fejében fizetnie kell. Pénz vagy termény (bér) járt a puszták és a pusztatelkek használatáért, a faluban megszabott úrbéri telek- és telektartozék-nagyságon felüli földek ("Überland") birtoklásáért, továbbá mészárszék, malom (gabonaőrlő-, kalló-, fűrész-, lőpormalom), kocsma, sör- és pálinkafőző, hámor, huta tartásáért, erdei mész- vagy szénégetésért. Meghatározott összegeket szedtek az átkelőhelyeken vám- és révpénzként, valamint vásártartás alkalmával. (Az urbárium meghatározta, évente hány és milyen vásárt lehet tartani.) Földesúri tulajdonban álló bányák használatáért is díjat követeltek (census, Bergzins). A későbbi időkben bizonyos haszonvételek (kocsma-, mészárszék-, legelőjog) bérbeadása árverés útján történt, s nem egy XIX. századi urbárium mellékleteként maradtak meg a Licitationsprotocoll-ok. Fontos jövedelemforrása volt a feudális úrnak a különböző paraszti kihágások, vétségek és bűnök után szedett bírságok hosszú sora. Az urbáriumok gyakran hozzák az elkövetett tettek vagy a rájuk kirótt büntetések szerint megállapított összegeket. (Emberölés, véres sebet okozó verés, paráznaság, káromkodás; fej- és jószágvesztés, börtön, nyelvváltság stb.) A XVI. század elején még csekély jelentőségű, de később — a majorsági gazdálkodás térhódításával — egyre fontosabbá váló haszna volt az úrnak úrbéres népei robotoltatása. Az urbáriumokban ennek is pontos leírását találjuk, a jobbágy- és zsellércsaládfőnként vagy telkenként teljesítendő szolgálat megjelölésével. A paraszt ingyenmunkáinak nagy részét az év szabályosan ismétlődő mezőgazdasági műveletei tették ki, amelyeket az úr földjén kellett teljesítenie: szántás (évente többször is), vetés, utóbb boronálás, aratás, begyűjtés és behordás, asztagrakás, cséplés, rostálás, kaszálás, szőlőművelés (karózás, trágyázás stb.), kertművelés, favágás. Sok időt töltöttek szállítással, fuvarral (gabona, bor fuvarozása a földesúr lakóhelyére vagy az értékesítőhely felé; só-, kő-, mészszállítás stb.), az úriház körüli személyes szolgálatokkal (konyhaszolgálat, vártakarítás, vízhordás, jégverem készítése, őrszolgálat), futárszolgálattal. Az ipari jellegű munkák közül elsősorban a szakképzettséget nem igénylő javítási feladatok hárultak a jobbágyra: lakóés gazdasági épületek (főként malmok), kerítések, utak, révek, szerszámok javítása. Gyakran követeltek tőle mész- és szénégetést, kívánták meg kőbányákban malomkövek, ajtó- és ablakkeretek kivágását, hordók, asztagrakáshoz szükséges póznák készítését. Ácsokat, vargákat, faműveseketet kényszerítettek, hogy az úrnak dolgozzanak. Ahol bánya vagy pénzverő volt, ott bányász- és fahordó-, szénégető munkát kellett végezni. A jobbágyasszonyok sok helyen gyapjúmosással, szövéssel tartoztak. Helyenként azt is