Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 156. Urbaria et conscriptiones

megemlítették, ha az időn túli robotért a parasztnak pénz járt, vagy a robotot pénzen váltotta meg. A jobbágyok kötelezettségeik összeírását gyakran használták fel arra, hogy sérelmeiket előadják és írásba foglaltassák. Leggyakrabban a földesúri tisztek erőszakoskodásai, törvényellenes túlkövetelései, máskor a földesúr által rájuk erőszakolt új terhek miatt panaszkodtak. Sokszor földjük jogtalan elfoglalását, pusztítások következtében esett elszegényedésüket, munkaeszközeik elégtelenségét adják elő. Az urbáriumok helyenként a paraszti közösség jogi helyzetére is kitértek, hiszen a földesúrnak jogában állott, hogy ebbe is irányítólag szóljon bele, s érdekei ezt általában megkívánták. Az urbáriumok ismertetik a bíróválasztás rendjét, szabályozzák a parasztok egymás közötti adásvételi, zálogolási, csere- és örökösödési ügyeit, a bűnügyek és perek lefolytatásának módját, meghatározzák a jobbágyok kötöttségi állapotát (együttesen vagy családfőnként). Szükség esetén szólnak a közösség és a földesúr jogi kapcsolatairól, a kegyúri jogról, a községbeli egyház viszonyairól, bizonyos vallású lakók beköltözési tilalmáról stb. Mivel a paraszti közösségek életét szabályozó „falukönyveink" csak a későbbi évszázadokból és csak elenyésző számban maradtak ránk, ezek a hiányukat részben pótló urbárium-bejegyzések rendkívül értékesek. A XVI. századtól kezdve a földesúr gazdálkodásában egyre nagyobb szerep jut a saját kezelésben álló földeknek és üzemeknek. Az innen eredő fontos jövedelemforrást — bár nem , ,úrbéri" jellegű — mégis kezdettől fogva az urbáriumokban volt szokás — rendszerint , ,allodium" címszó alatt — számontartani. Itt sorolták fel az urasági és tiszti lakóépületeket (esetleg berendezéssel, bútorral, eszközökkel együtt), a vár, kastély, kúria vagy majorság gazdasági épületeit (istálló, pince, tejpince, szín, tárolóeszközökkel és a tárolt terméssel), az állatokat (esetleg szám szerint) részletes kimutatásban, kitérve az állatállományban beállott változásokra és az állati termékek felhasználására is. Felsorolták, hogy a határ mely táján mekkora szántóföldrészei vannak az úrnak, nyomásonként mit vetettek ezekbe, s mennyi a terméseredmény, milyen erdői vannak, milyen fanemekkel; hogyan szabályozzák a vágást, hogyan megy végbe a faanyag értékesítése; hol van majorsági rét, szőlő, legelő, vadaskert, fácános, veteményes-, komlós-, gyümölcsöskert (itt nemegyszer fa- és növényfajtákat írnak le). A XIX. században a művelési ágakat már gondosan részletezik. Megadják, melyik évben milyen gabonafajtából mennyit vetettek s mennyi volt a termés, mennyi a rét hozadéka, leírják a föld termékenységét s a, ,melioratio"kat. Az allodium-rovatból megtudjuk milyen vizeken halásznak az úr számára, s ez melyik halfajtából mennyi jövedelmet hoz. A földesúri kezelésben álló kocsma, sörés pálinkafőző, malom, kovácsműhely, téglaégető, kőbánya, huta stb. mind többkevesebb részletességgel kerül említésre vagy leírásra. Az allodium-rovat egyben átvezet bennünket egy, az urbáriummal közeli rokonságban álló irattípushoz, a leltárhoz (inventarium). A leltár azért is figyelemre méltó, mert számtalanszor találkozunk vele, mint az urbárium mellékletével. Leltáraink legnagyobbrészt ugyancsak az urasági épületeket és a majorságok föld- és üzemtartozékait veszik számba az ingóságokkal együtt, de a fent leírtnál nagyobb részletességgel. Gyakran megemlítik például az épületanyagot és alkatrészeket, felsorolnak a lakóépületekben és a majorsági épületekben őrzött minden tárgyat, így az ékszereket, könyveket és az állatokat is koruk, nemük és színük szerint.