Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)
IRATOK - E 155. Fundus religionarius
tárjárásról, birtokbaiktatásról szóló jelentéseket rendszeresen a kamara archívumába küldtek megőrzésre. Ezek az iratok addig gyakran helytartótanácsi ügyiratok mellékleteiként szolgáltak, másokról (így az executionalisókiől) a kincstári jogügyigazgató által készíttettek s küldettek meg a kamarai levéltár számára másolatot. A fundus studiorum itteni iratai között külön sorozatban őrizték a királyhoz címzett káptalani jelentéseket a tanulmányi alap és az egyetemi alap javára történt birtokbaiktatásokról. E beiktatások hol csak kisebb birtokrészre, egy-egy házra, hol pedig kolostorok, apátságok, prépostságok valamennyi birtokára vonatkoztak. A másik sorozat különböző típusú vagyonjogi iratokat őriz: legtöbb köztük a metalis, illetve határjárásról, határkiigazításról, osztozásról szóló tanúságlevél, továbbá egyéb, tiltakozásról, megegyezésről, végrehajtásról szóló tanúságlevelek, adomány levelek, bérleti és más szerződések, peres iratok (adóssági, úrbéri stb. pörök), jogügy igazgatói vélemények, becslések és birtokösszeírások. Ezek sem érintik valamennyien közvetlenül a tanulmányi alapot vagy az egyetemet; a szóbanforgó birtok néha csak utóbb került kapcsolatba velük. Az iratok kisebb része (mintegy 20 db) a jezsuita rend fennállása idején keletkezett, s nem itt, hanem az Acta Jesuiticában volna a helye. A rend vagy jogi elődei javára tett alapítványok, adományok, továbbá peres iratok, konvenciók, nyugták, leltárak, gazdasági tárgyú levelek találhatók köztük, valamint egy hittudományi tartalmú könyv. Az első sorozat (Relatorio-statutoriae...) iratai sorszámozottak (egy irat 1781-ből, az utolsó 1800-ból való), a második sorozat (Acta miscellanea) fasciculusokra és (fasciculusonként újra kezdődő számozással) numerusokra tagolódik. Egykori leszámozása előtt egyetlen, de következetesnek nem mondható időrendi sorozatba rakták. Mindkét sorozathoz lajstrom készült, a második sorozat lajstromához pedig vele egybekötött hely- és családnévmutató, a tárgy feltüntetésével. Irodalom: A .. .vallási és tanulmányi alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására a képviselőház 1880. szept. 30-i üléséből kirendelt bizottság előadóinak... jelentései (Apponyi Albert, Apáthy István). Bp., 1883. E155. FUNDUS RELIGIONARIUS (Vallásügyi alap) 1567—1852 4 csomó, 3 kötet 1. Iratok, 1567—1852. 4 csomó 2. Lajstrom és mutatók, 1780—1852. 2 kötet 3. Másolati könyv és mutató, 1567—1847. 1 kötet II. József első rendfeloszlató rendeletét (1782. január 26.) nyomon követte az 1782. szeptember 10-én kelt rendelkezése, melyben a feloszlatott szerzetesrendek vagyonát, mint fundus religionariust, a már korábban fennállott cassa parochorumhoz csatolta, és