Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 142. Acta publica

legfontosabb iratokból (utasításokból, jelentésekből szerződésekből, nyugtákból és kötelezvényekből) alakítottak gyűjteményeket, és csak később, 1770 és 1780 között került sor a köztörténet és művelődéstörténet számára fontos oklevelek egybegyűjtésére abból a célból, hogy a bontakozó feudális történetírás érdeklődését kielégítsék. A válogatás nagyobbrészt addig rendezetlen, vegyes provenienciájú anyagra: szétesett hivatali irattárakra, családi levéltárakra terjedt ki, kisebb részben pedig különféle rendezett sorozatokra. Különösen az utóbbi esetben volt gyakori, hogy az eredeti iratot korábbi helyén hagyták, és csupán a róla készített másolatot illesztették be az Acta publicába.. Az egykori és mai történetírás egyaránt bőségesen talált a kamara levéltárában a hadi, kül- és belpolitikai eseményekre, kultúrtörténetre vonatkozó, országos jelentőségű darabokat, hiszen a Habsburgok ezeket — legbizalmasabb, Bécsben tartott okmányaikat leszámítva — sokáig egyedül itt őriztették. Innen van, hogy az Acta publicdban föllelhetjük a királyi, nádori, főhatósági parancsok, rendeletek, kiváltságok, utasítások, az uralkodóhoz intézett országgyűlési, megyei, városi és magánkérvények, fölterjesztések, tervezetek, jelentős pörökben hozott ítéletek, tanúvallatások, továbbá különféle kimutatások mellett a békeszerződéseknek, államközi tárgyalási iratoknak, a magyar és erdélyi uralkodók kül- és belföldi levelezésének, valamint az erdélyi fejedelmek Magyarországra került iratainak egy részét is. A gyűjtemény jelentős hányadát adja a XVII. századi magyar királyok és nádoraik közti levélváltás anyaga, őriznek itt a török korszak eseményeit rögzítő naplót is. 1755-től, az Archivum Regni felállításától kezdve az ország rendjeit érintő legfontosabb iratokat ennél az intézménynél helyezték el. De a kamarai archívumnak még azután is, hogy odatartozó anyaga egy részét az Ország Levéltárának adta át, ezrével maradtak köztörténeti tárgyú iratai, s az Acta publica kiegészítését, bár egyre szerényebb méretekben, később is egészen 1875-ig folytatták. Az Országos Levéltár felállítása után igen sok iratát más, újonnan létesített gyűjtményekbe (Diplomatikai Levéltár, 1848-49-es iratok, Történelmi emlékek, illetve a törvények közé vagy a könyvtárba osztották be. A Történelmi Emlékek-be került darabjait utóbb régi helyükre sorolták vissza. A Rákóczi- és a Thököly-szabadságharcra vonatkozó iratanyag a Thököly- és a Rákóczi-szabadságharcok levéltáraiban található meg. A gyűjtemény anyagának zöme a XVI—XVII. századi magyar és erdélyi történetre vonatkozik, jóval kevesebbet ad a XVQI. századra és még kevesebbet a XIX. század első felére. Mohács után a magyar részen maradt s a kettős királyválasztással két részre szakított ország legnagyobb gondja a török hatalom állandó terjeszkedése mellett a polgárháború volt. Nagy számban maradtak ránk levelek, amelyekben az uralkodók a nagybirtokos-hatalmasságokat, a megyei rendeket, a városokat magukhoz csábítgatják illetve csatlakozásukra, csapataiknak valamelyik seregrészhez való elküldésére adnak parancsot. Máskor a király pátensben hirdet amnesztiát az ellenpárt híveinek, a rendek kérik valamelyik elfogott úr szabadon bocsájtását, vagy ígérnek a pártok egyikének katonai támogatást. A XVII. századi Magyarország történetének előterében a függetlenségi mozgalmak állnak. Bocskai, Bethlen és a Rákóczi Györgyök küzdelmeinek kevesebb, Thököly mozgalmának jóval több dokumentuma maradt itt ránk: fegyverszüneti tárgyalásokkal és kapitulációkkal kapcsolatos iratok, szerződések, a felkelések alatt kelt fejedelmi és császári tábornoki pátensek, védelemlevelek, a fejedelmekhez intézett panaszlevelek, vallatások és levélváltások a megmozdulások részleteiről. Akad parasztfölkelésre vonatkozó irat is.