Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 206. Rationes salinares

(A harmincadosok ugyanis a sóadminisztrációnak adták át, amit a határon átvitt sóból vámként bevettek,) A sót időnként nem pénzért, hanem gabonáért árusították; ilyenkor a gabona került a bevétel rovatába. A rendszeres számadások mellett a bevételeket illetve kiadásokat feltüntető kisebb jegyzékek is készültek; így ,,registrumok" a sóvágásról (sóvágónkénti részletezéssel), kimutatások munkásoknak adott élelmiszerről, takarmányról és pénzről („Lohnbuch" formájában is), hátralékjegyzékek, elszámolás-kivonatok. Megmaradt néhány szám­adás azoktól is, akik utólagos elszámolásra vettek át sót a kincstár sóofficináitól (har­mincadosok, eperjesi Salzamtmann), továbbá a harmincadosok kimutatásai a vámon át­szállított sóról. Az épületek állapotát, az eszköz- és anyaggyarapodást illetve fogyást épületbecsük, leltárak segítségével tartották számon. Egyikük mellett részletes bánya­helyszínrajz maradt meg (Sóvár az 1570-es évekből). A kamara előtt való elszámolás iratkellékei közé tartoznak a fentieken kívül a szám­adások igazolására szolgáló s ugyancsak a számvevőségen bemutatott nyugták, ellen­nyugták, elismervények és bizonyságlevelek (eredetiben és másolatban) az állandó al­kalmazottaktól, a sóvágóktól, a szállítóktól, az alkalmi munkát vállalt iparosoktól, a megvett munkaeszközök és állatok eladóitól; pénzről, eladott vagy átvett sóról, a sótiszt­viselők számára fölvett élelemről. E bizonyító iratok egy részének másolatait külön könyvbe is bevezették, máskor lajstromozták. Azok számára, akik sót vettek át vagy vásároltak, az eladók (átadók) vagy a megyei esküdtek bizonyságlevelet, illetve enge­délylevelet adtak, hogy a szállítást biztosítsák. Ilyen levelek különállóan is, könyvbe be­vezetve is nagyobb számban maradtak ránk. A számadásokat a szepesi kamara számvevőségén ellenőrizték, megtették a velük kap­csolatos észrevételeket, melyekre a számadáskészítők válaszoltak. A vitás kérdésekben többször vallatás is szükségessé vált, nem különben a kincstárt ért károsodás eseteiben is, így az 1697-es fölkelés után. A nem számadás jellegű iratok zöme a sóofficiálisok levelezéséből áll, amelyet első­sorban a szepesi kamarával folytattak. A kamara utasításokat adott a hivatal megindítá­sakor s később is, többek között a kiutalásokra, a sóárakra vonatkozóan. Bocskai István, Bethlen Gábor közvetienül is küldött utasításokat a sóofficináknak. Az officiálisok a bá­nyászat, az értékesítés, a munkások dolgában fordultak fölöttes hatóságukhoz kérdések­kel, jelentésekkel, tervezetekkel. A szepesi kamarát és a sóhivatalokat kívülállók is megkeresték: polgárok kértek officinái állást, városok adták elő katonai hatóságok elleni panaszaikat, parasztok, iparosok, sóvágók kérvényeztek vagy panaszkodtak. Szerződések őrzik a bányák árendáltatásának s más, magánosokkal kötött kincstári ügyleteknek emlékét. Maradtak ránk sóügyekben kelt kamarai vagy számvevőségi ren­deletfogalmazványok, bányák vizsgálatára kiküldött kamarai bizottságok iratai (instruk­ció, jelentés) s egy-két királyi rendelkezés-másolat is. Az iratok közé keverten találhatók dézsma-, kincstári birtok-, harmincad- és gabona­raktári ügyekben kelt iratok, elszámolások is. A salétrom, e fontos hadianyag termelése a kincstár irányítása alatt folyt; Szabolcs és Bihar megye szikes földjein paraszti salétromfőző-mesterek (magistri proprii salnitrarii, rusticani coctores) végezték, főleg Apagy, Bogdárry, Cséffa, Demecser, Nagykálló, Nagykereki, Monostorpályi, Oros, Tas helységek salétromföző műhelyeiben (ustrinae salis nitri coctoriae, fabricae). Némelyik fabrica, úgy látszik, a fiskus tulajdona volt, és a mesterek csak bérletként használták.

Next

/
Thumbnails
Contents