Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 208. Proviant-Magazins Extracte

A kincstár pénzen vette meg az így kitermelt durva salétromot, és saját finomítóiban, salétromházaiban dolgozta fel (purificatoria domus, domus salis nitriariae) Nagykállón és Kisvárdán. E salétromházak vezetői (Sallitterverwahrer, curator negotii salis nitri, Kisvárdán maga a harmincados) a szepesi kamarának tartoztak elszámolással, Egy idő­ben, úgy látszik, Kassán külön Sallitter Ambt is működött, élén a Sallitterverwahrer in Oberungarn-nal. A kész salétromot lőszerkészítés céljából adták el, illetve adták át különböző helyeken, elsősorban a kassai katonai raktárba és rűzszerházba (a Zeugwart, a Pulvermacher kezé­be), császári parancsnokoknak, időnként a bécsi Sallitterverwahrer-nek is. A fölöttes katonai szerv engedélyével kaphattak belőle csapataiknak lőszerrel való ellátása végett magyar nagyurak (például ecsedi Báthory István), városok (még külföldiek is, mint pél­dául Boroszló), munkájuk megkönnyítésére a bányák, pénzverőházak, bányakamarák. Az eladott salétromból befolyó jövedelemfölösleget más kincstári célokra használták fel (például gabonavásárlásra adtak pénzt belőle a kallói császári raktárnak), máskor viszont a Feldkriegszahlmeister zu Oberungarn utalt át összegeket a salétromháznak. A vásárolt, eladott és kiutalt salétromról, nem különben a bevett és kiadott pénzről, továbbá az eszközkészletről (főzőedényekről stb.) a salétromfelügyelők a szepesi kama­rának számoltak el. Kimutatások készültek a vételről (a főzőmesterek nevét és a salétrom mennyiségét is tartalmazták). A számadáshoz nyugtákat, elismervényeket mellékeltek (a felvett salétromról, az alkalmazottaknak kifizetett járandóságról). A számadásokra a kamarai számvevőség észrevételeket tett, s azokra a felügyelők válaszoltak. Az említett iratokon kívül megmaradt néhány salétromkiutaló parancs, illetve enge­délylevél meg néhány levél a kamarához (salétromfelügyelői fölterjesztés, folyamodás salétrom kiutalásáért). A sóiratok az egyes sóofficinák rendjében s azokon belül időrendben állnak, a sa­létromiratok időrendben. Az előbbiek közül azonban sok irat rossz helyre került, s néhol a felirat is megtévesztő. E208. PROVIANT-MAGAZINS EXTRACTE (A gabonaházak elszámolásai) 1748-1753 21 csomó Iratok, 1748—1753. 21 fraktur csomó A magyarországi Habsburg-kincstár mindenkor nagy gabonakészletekkel rendelke­zett: hozzá folyt be a királyi birtokok gabonatermése, a természetben beszolgáltatott állami adó (ilyet már a XVJJ. század elején is szavaztak meg a rendek, az 1670-es évektől pedig általánossá vált), s végül itt halmozták fel a katonaság számára vásárolt élelmiszert is (főként a XVIII. században). Mindezek az élelemkészletek elsősorban a Magyaror­szágon állomásozó katonaság ellátását szolgálták.

Next

/
Thumbnails
Contents