Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 206. Rationes salinares

Az Acta cameralia iratainak egy kisebb csoportjáról nem tudjuk pontosan megállapítani, hogyan kerültek a kamara kezelésébe. Egy részük mint kamarai tisztázat maradhatott benn keletkezése helyén, más részük családi, személyi iratok legfoglalása útján juthatott be. Provenienciájuk szerint a királyi kancellária, Rákócziak, Wesselényiek, Esterházyak, Dóczyak, országos méltóságok és katonai parancsnokok, püspökök, megyék, városok levéltárában lenne a helyük. Több levél, bírósági kiadvány, védelemlevél van köztük, csak kis részben kincstári vonatkozással. A gyűjteményből nem hiányoznak az irodalmi szövegek (Discursus de religione Hugenottica, Bethlen Farkas Históriájának kivonatrészlete, történeti és jogtudományi följegyzések, énekek), valamint az országgyűlési törvényszöveg-másolatok sem. Nagy az iratjegyzékek, másolatok és kivonatok száma. Tekintettel a XVI—XVU. századi kincstári ügy igazgatás közismert sokoldalúságára, az Acta cameraliában kutatható témák száma is igen nagy: birtokjog, pénzügyletek (kincstáré és magánosoké), peres ügyek, kincstári személyi és járandósági ügyek, adó, uradalmi gazdálkodás (a termelés minden ága, elszámolás), kincstári népesség (városok, jobbágyhelyzet, jelentések telepítésekről, telepesek lélekszámváltozásairól), kamarai úrbérrendezés, kereskedelem (sóértékesítés, gabona- és faforgalom, vámok), honvédelem (zsoldoskérdés, hírek hadicselekményekről, pusztításokról) stb. Az anyag tárgyi tételekre oszlik, azokon belül időrendben áll. E206. RATIONES SALINARES (Sóelszámolások) (XV. század—) 1546-1768 38 csomó Iratok, (XV. század) 1546—1786. 38 csomó A történeti Magyarországon felhasznált só zöme a Sáros megyei sóvári bányából, továbbá a partiumi, illetve erdélyi (máramarosi és dési) aknákból származott. A magyarországi só bányászásának és értékesítésének joga a XVI. század vége óta egyedül a kincstár kezében volt, bár a sóvári bányát átmenetileg — adomány vagy bérlet formájában — mások is birtokolták, Máramarosban pedig huzamosabb ideig az erdélyi fejedelmek parancsoltak. A sóvári és máramarosi bányamű (Salzbergwerk) mellett sóárusítóüzem (Salzhandel) is működött, valamennyiük vezetője (Sóvári Verwalter, máramarosi sókamarai prefektus és ellenőre: contrascriba, Gegenhandler) a szepesi kamarának volt alárendelve. A felszabadító háborúk sikerei után 1689-ben a kincstár a megnövekedett országterület jobb sóellátásának biztosítása céljából több helyen szervezett sólerakodőhelyeket illetve sóhivatalokat (locus depositorius, officina salinaria, domus salinaria, officina praeemptoria, Salzhandel, Salzamt). Vezetőiket (praefectus, officialis, Salzversilberer, praeemptor) ugyancsak a szepesi kamara irányította, nem egyszer valamelyik