Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

II. A SZEPESI KAMARA TÖRTÉNETE MEGALAKULÁSÁTÓL BOCSKAI SZABADSÁGHARCÁIG

kamara igazgatása alá tartozott. Adójukat a városokhoz hasonlóan egy összegben állapították meg, saját kapitányaik gyűjtötték össze, és a királynak, mint földesuruknak járó cenzussal és ajándékkal (munera) együtt a kialakult szokás szerint korábban Szolnok, majd ennek eleste után Eger vára udvar bír áj ának szolgáltatták be. Ez a jövedelem tehát nem folyt be a kamara pénztárába, hanem közvetlenül mint az egri vár jövedelme jelentkezett, felsőbb ellenőrzése azonban a szepesi kamara feladata volt. g) Harmincadok Az adójövedelmek után a kamara legnagyobb jövedelmi forrásai a külkereskedelmi vámok, a harmincadok voltak. A korábban részben bérletrendszerben kiaknázott felső-magyarországi harmincadok nagy része már a szepesi kamara felállításakor közvetlenül kamarai kezelésben állt; a későbbiekben a kamara még több harmincadhelyet váltott vissza zálogból vagy bérletből. 1567-ben még mindössze 13 vámhely tartozott a kamara felügyelete alá, a 70-80-as években számuk csaknem megkétszereződött, amennyiben alája tartoztak a következő harmincadhivatalok: Kassa, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Kisszeben, Késmárk, Lubló, Varannó, Sztropkó, Szikszó, Ungvár, Munkács, Homonna, Nagyszőllős, Ónod, Tokaj, Szatmár, Kalló, Rimaszombat, Szécsény, Kisvárda, Károly. Hogy ezek mikor, milyen formában kerültek vissza kamarai kezelésbe, részleteiben vizsgálni nem feladatunk. A harmincadok jövedelme emelkedett, a 70-es évek elején még 20-25000 forint, a következő évtized végén már 28000 forint körül mozgott. A kamara feladata volt az egész harmincadügy irányítása, ily módon a ki-bevitel szabályozása és ellenőrzése, tehát bizonyos értelemben külkereskedelem-politikai teendőket is ellátott. Jelentős súlyú feladatkör volt ez, hiszen a Lengyelországgal folytatott kereskedelem igen intenzív maradt ez időben is, emellett a Fekete-tenger és a Keleti-tenger közti kereskedelem egyik fontos útvonala Erdélyen (Brassó Szeben-Kolozsvár), majd Felső-Magyarországon (Kassa-Lőcse-Szandec) keresztül vezetett Krakkó irányába. A kamara működésének e korszakában nagy súlyt helyeztek arra, hogy a király, illetve az országgyűlés külkereskedelmi vonatkozású rendelkezéseit végrehajtsa. így például állandóan őrködnie kellett azon, hogy a kereskedők csak a megengedett, a harmincadokat érintő utakat használják, ne pedig álutakon közlekedjenek: küzdenie kellett a csempészek ellen, és kötelessége volt ezek tiltott áruinak lefoglalása. Habár a kamara iratváltásaiban minderről sok szó esik, a kamara ténykedése ezen a területen soha sem lehetett teljesen eredményes, hiszen itt is - mint sok más területen - az volt a fő probléma, hogy a visszaélések meggátolására nem állt rendelkezésére megfelelő fegyveres erő, és valahányszor felmerült ilyen erő biztosításának igénye, a felelet mindig ez volt: nincs rá pénzügyi fedezet. így a kamara csak a vidéki harmincadosok néhány fegyveresére támaszkodhatott. Különösen központi feladatát jelentette a külkereskedelmi tilalmak fenntartása a nemesérc, arany és ezüst, valamint a kivitelre kerülő legfontosabb árucikk, a bor exportjával kapcsolatban. A borkivitelt törvények szabályozták;