Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

II. A SZEPESI KAMARA TÖRTÉNETE MEGALAKULÁSÁTÓL BOCSKAI SZABADSÁGHARCÁIG

bizonyos mennyiségen túl magyar kereskedők többnyire nem szállíthattak külföldre, mert a cél az volt, hogy a magyar borért külföldi, elsősorban lengyel kereskedők jöjjenek be az országba, akik ily módon jelentősen gyarapították a harmincadjövedelmeket. A megszabott mennyiséget meghaladó kivitelre a szepesi kamara adott engedélyt, és ennek tényét minden esetben jelentette a királynak. Ugyanakkor a kamarának kellett harcot folytatnia az országba beáramló rossz minőségű lengyel pénz ellen is. Állandóan felül kellett vizsgálnia a városi és mezővárosi polgárok kiváltságait abból a szempontból, hogy azok ne sértsék a kereskedelem érdekeit, ne csökkentsék a harmincadbevételeket. A kamara számos alkalommal tett javaslatot a királynak a harmincadok hasznosabb igazgatása tárgyában; illetékességébe vágott régi, nem jövedelmező harmincadhivatalok megszüntetése, újabbak létesítése. A harmincadigazgatás vidéki szervei a harmincadosok (tricesimator) voltak, a kamara rájuk támaszkodva látta el ezt a feladatkörét. Személyükre nézve a kamara tett ajánlást, ennek alapján a király nevezte ki őket. Hivatali esküt a kamaránál tettek, ugyancsak innen kapták működésüket szabályozó utasításukat, és innen kapták fizetésüket is. (Az utasítást előbb a kamarai tanács, később a számvevőhivatal készítette el.) A harmincadhelyeken a harmincados mellé rendszerint egy ellenőrt (contrascriba) neveztek ki. Mindketten külön naplót vezettek, tételenként feljegyezve a kereskedő nevét, a megvásárolt áruk mennyiségét és az érte fizetett vám összegét. A lefizetett harmincadról a kereskedőknek nyugtát, vámcédulát (schedae) adtak. Naplóikat a bevételekről és kiadásokról készített számadásokkal együtt negyedévenként külön-külön terjesztették fel a kamara számvevőhivatalába, ahol ugyanúgy vizsgálták felül azokat, mint a többi tisztviselő számadásait. Pénzbevételeiket szintén negyedévenként kellett befizetni a kamara pénztárába. A harmincados és az ellenőr is általában 3-4 lovas szolgát tarthatott, akiket szintén a kamara fizetett. A kamara tanácsosai gyakran a helyszínen is ellenőrizték a harmincadosokat, és rossz pénzkezelés, visszaélések esetén felelősségre vonták őket, minthogy a kamarának saját tisztviselői felett bírói hatásköre volt. A harmincadigazgatás azonban nemcsak annyiban tartozott a kamara alá, hogy a harmincadosok pénzkezelését ellenőrizte és ezt a jövedelmi ágat kézben tartotta, hanem az egész országrész külkereskedelmi forgalmát figyelnie, és azt a kincstár bevételei növelésének szempontjából irányítania kellett. Ezt a feladatát szintén a harmincadosokon keresztül, a velük való állandó levelezéssel, számukra rendeletek kibocsátásával látta el a kamara tanácsa. h) Ércbányák, pénzverés A szepesi kamara hatásköre alá tartozott a felső-magyarországi bányaügy és pénzverés. A szorosan vett Felső-Magyarországon közvetlen királyi kezelésben levő ércbányák nem voltak. A hét bányaváros közül négy magánföldesúri tulajdonba került, a király kezén maradt Rozsnyón, Iglón és Jászon pedig a bányák egy részének művelése szünetelt, más részüket polgárok bérelték és művelték. Ily módon a kamara fő teendője a magánföldesúri kezelésben levő bányák után a királynak járó