Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IRATOK

után 4-6 tanácsosból, az 1710-es évektől a korszak végéig általában 3 tanácsosból, a kamara 1690-ben történt visszaállítása után 4-6 tanácsosból, az 1710-es évektől a korszak végéig általában 3 tanácsosból állt a „consilium". Időnként, pusztán tanácskozási joggal meghívták a tanácsülésekre a számvevőt (1622-1690 közt, amikor külön számvevősége nem volt az igazgatóságnak, az annak szerepét bizonyos tekintetben ellátó levéltári őrt) vagy a helyettes jogügyigazgatót is. Ilyen esetekben kibővített tanácsülésről beszélhetünk. A tanács elnöke az ülés előtt rendszerint megbeszélte az ügyeket előkészítő titkárral, hogy a beérkező iratokat - mérlegelve az ügyek fontosságát - milyen sorrend szerint tűzzék napirendre. Majd az ülésen sorjában előterjesztette az ügyeket, amelyekhez a tanácsosok rangsor szerint hozzászóltak. Ha a vélemények eltértek, szavazásra került sor. Végül az elnök összefoglalta a tanács határozatát (decisio consilli), amelynek alapján az elküldendő iratot a titkár fogalmazta meg. Ugyancsak a tanácsülésen készítették el a kebelbéli segédhivatalokhoz, a pénztárhoz, s egyéb kamarai tisztviselőkhöz szóló írásbeli rendeleteket (commissio), itt adtak felmentést vagy támasztottak kifogásokat az alsóbb tisztviselőknek a kamarához felterjesztett és előzetesen a számvevőség által már véleményezett számadásaival kapcsolatban stb. Először az 1770-i utasítás tér ki rá, hogy akadhatnak olyan sürgős elintézést kívánó, ugyanakkor semmi nehézséget nem jelentő ügyek (urgentia, nulli alias difficultati obnoxia, cclerem tamen expeditionem exposcentia), amelyeket az elnök a tanácson kívül (extra consilium) elintéztethet és expediáltathat, de utólag ezeket a következő tanácsülésen ugyancsak ismertetnie kell. Az ügyintézésnek ez az útja egyébként gyakorlatilag már korábban is szokásban volt. A tanácsülésekről a szepesi kamaránál hosszú ideig nem vezettek a szó szoros értelmében vett tanácsülési jegyzőkönyvet. Az 1567-i utasítás és nyomában a XVII. századiak általánosságban csak annyit mondanak ki, hogy a határozatokat a titkár foglalja írásba (quidquid autem conclusum fuerit, id secretarius camerae nostrae scripto complectatur... 1567:2. art.). A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a titkár még a tanácsülés tartama alatt egy papírlapra feljegyezte a maga számára emlékeztetőül a határozatok alapján megfogalmazandó kiadmányok rövid tartalmát. Ezek a hevenyészett, többnyire csak egy-egy tanácsülésre vonatkozó feljegyzések (ha egyáltalán van címük, az rendszerint: Memóriáié) tekinthetők a tanácsülési jegyzőkönyvek őseinek; ezek azonban nem a jelen sorozatban találhatók, hanem - ha fennmaradtak (csak gyér számban maradtak fenn) - a Minutae című sorozatban, a megfelelő dátumnál vannak elhelyezve. A „Memoriale"-k után a fejlődés következő lépése az, hogy a tanácsüléseken megtárgyalt ügyekben a titkár a fogalmazandó kiadmányok tartalmi kivonatait ülésenként, a tárgyalás sorrendjében folyamatosan füzetekbe vagy kötetekbe jegyezte fel. Ezek a titkári naplók (diarium). A jelen sorozat 1655-ben ezekkel, a tanácsülési jegyzőkönyvek közvetlen elődjeinek tekinthető naplókkal kezdődik. Már a címek is mutatják, hogy e füzetek és kötetek kifejezetten a kiadmányok megfogalmazásával kapcsolatban készültek: ,J)iarium actorum consistorii..." (1655-1657, 1658-1662,