Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

VI. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1773-1813

a kassai adminisztrációnál. Azaz „az ügyvitel meggyorsítása érdekében" a kassai adminisztráció kerületében (Bezirk) fekvő só- és harmincadhivatalok is közvetlenül a magyar kamarától kapták a rendeleteket; egyenesen hozzá küldték felterjesztése­iket, jelentéseiket is; az adminisztrációnak az igazgatási kérdésekben elvileg semmi szerepe nem volt. Feladata lett viszont a kerületébe tartozó hivatalokat évente egy­szer - illetőleg a kamara esetenkénti utasításainak megfelelően többször - ellenő­rizni (visitatio), a hivatalnokok munkáját, pénzkezelését a legapróbb részletekbe menően felülvizsgálni és erről a kamarának részletes jelentést küldeni. Ez volt az elv; a gyakorlatban az adminisztráció számos részletkérdésben belefolyt e két igaz­gatási ág ügyeinek intézésébe. Már a hivatali utasítás is tartalmazott egy olyan mondatot, amely szerint a kamara, ha a szükség úgy kívánja, egyes konkrét esetek­ben utasíthatja az adminisztrációt egyes teendők ellátására, információk adására, problémák megoldására. A gyakorlatban azután elég sűrűn élt is ezzel. Éppen ezért a kamara már eleve minden sóügyi vagy harmincadügyi vonatkozású szabály­rendeletét, körlevelét megküldte az adminisztrációnak tudomásulvétel végett. Ily módon a közvetlen igazgatási teendők egy része a valóságban mégiscsak az admi­nisztrációt terhelte. A kassai kerületbe a következő harmincadállomások tartoztak (filialisaikkal együtt): Óvár, Bártfa, Eperjes, Homonna, Késmárk, Lőcse, Lubló, Tokaj, Sztropkó, Palocsa, Újhely és Kassa. A sóhivatalok (részben az előbbiekkel egyesítve): Bártfa, Homonna, Késmárk, Lubló, Nagymihály, Sóvár, Smizsány, Sztropkó, Tárkány, Terebes, Tokaj, Turdosin, Hradek, Rosenberg, Szucsán és Kas­sa. (A többi, korábban a kassai adminisztráció alá tartozott só- és harmincadhiva­talt a tiszántúli és Erdéllyel határos megyékben azonos feltételek közt a szigeti vagy máramarosi adminisztráció kerületébe osztották be. A máramarosi adminiszt­ráció iratanyaga ebből a korszakból nem maradt meg.) Jogi és fiskális ügyek Egy másik nagy ügykörkomplexum, amelyet 1774-ben nagyrészt ugyancsak ki­vontak az adminisztráció hatásköréből: a jogi (juridica) és fiskális ügyek (fiscalita­tes, Fiskalitáten), tehát a jus regium érvényesítésének feladatköre, caducitások, kincstárra szálló javak kinyomozása, átvétele, elidegenítése, kincstári perek stb. Ez a kincstári jogügy-igazgatóságnak 1774 végén végrehajtott terjes átszervezésével függött össze. Ez év novemberében a Causarum Regalium Directoratust megnö­velt, önálló hivatalszervezettel Pestre helyezték át, közvetlenül alárendelve a kincs­tári ügyvédek (fiscales procuratores) egész hálózatát. A XVII. század óta Kassán székelő, 1723 óta kebelbéli tanácsosi rangban szolgáló jogügyi aligazgató (Causa­rum Regalium Vice-Director) tisztségét ebben a formában megszüntette az ural­kodó, székhelyét ugyancsak Pestre helyezte át. A reform következtében az admi­nisztrációknak - így a kassainak is - a fiskális természetű ügyekre bárminemű közvetlen, aktív befolyása megszűnt; ezen a téren az ügyeket az egész országra néz­ve közvetlenül a kamara és az átszervezett jogügy-igazgatóság irányította. így tehát

Next

/
Thumbnails
Contents