Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

kon nyugodva a szepesi kamarai adminisztráció közvetlen igazgatása, felügyelete és ellenőrzése alatt maradt. A bányaügyben kölcsönösen gyakori felsőbb uralkodói és udvari kamarai rendeleteket általában a magyar kamara közvetítette, de ezen a téren figyelhető meg leginkább, hogy az udvari kamara élt az 1723-i instrukcióban nyitva hagyott lehetőséggel, a közvetlen levelezéssel. (A bányászat fejlesztése ebben a korban összbirodalmi méretekben előtérbe lép.) Az adminisztráció tanácsának feladata volt a felsőbb rendeletek szellemében irányítani a három bányafelügyelőség: a szomolnoki rézbányászat és kereskedelem, a nagy- és felsőbányái aranyezüstbányászat és pénzverés, valamint a sóvári sóbányászat és kereskedelem működését, a felügyelőkkel (inspector) való levelezés és személyes vizitációk formájában; a bányászat és kereskedelem pénzjövedelmei a kassai pénztárba folytak be, és a bányaszámadásokat a kassai számvevőség ellenőrizte. Bár az adminisztráció főhatósága a magyar kamara volt, bányaügyi vonatkozásokban - főként a bányatechnika, szervezés kérdéseiben - közvetlen levelezésben állt az ún. alsó-magyarországi bányászatnak az udvari kamara alá rendelt főnökével: a fők am ara gróffal. Az adminisztráció irányító tevékenysége kiterjedt a bányászat és kohászat gazdasági, technikai vonatkozásaira (bányafejlesztés, új tárnák nyitása, karbantartás, beruházások, építkezések, bányászat, kohómunkások bérkérdései, az érckereskedelem, a pénzverés ügyei stb.); feladata volt a bányaközigazgatás és jogszolgáltatás ellenőrzése, a bányakiváltságok elbírálása, a nemesérc-monopólium gyakorlása, a nemesérc kivitele, hamis pénzverés megakadályozása és így tovább. Az 1740-es évek derekán Mária Terézia az egész birodalom bányaügyét átszervezte. 1744. december 12-i rendeletével a felső-magyarországi rézbányászat és kereskedelem irányítását felső fokon báró Wieshütten Ferenc udvari kamarai tanácsosra és hadipénztári igazgatóra bízta, e tekintetben alája rendelve a szepesi adminisztrációt. A következő évben ugyanő udvari bizottságot küldött ki, mely rövidesen (1745. szept. 13.) független udvari dikasztérium rangjára emelkedett (Bergwerk-consilium), élén gróf Königsegg Károly Ferdinánddal; végül 1747-ben a „Münz und Bergwesens-Directions-Hofcollegium" címet nyerte. A szepesi adminisztráció 1745 óta valamennyi felső-magyarországi bányaügyet illetően az új főhatósággal állt levelezési viszonyban. Az új hatóság már 1745-ben két osztályra tagolódott: az első alá tartozott több örökös tartomány mellett Alsó-Magyarország és Erdély, a másik alá Bánát, a határőrvidék, Stájerország, Karintia, Krajna, Tirol, Elő-Ausztria mellett az egész felső-magyarországi ércbányászat, tehát Szomolnok és Nagybánya vidéke is. Végül az uralkodó 1747. április 25-i és június 28-Í rendeletével a szepesi kamarai adminisztrációt az egész felső-magyarországi bányászat középfokú igazgatása és felügyelete alól felmentette. A szomolnoki és Nagybánya környéki bánya- és pénzverés ügyét első fokon a Szomolnokon felállított főhivatal (primarium officium montanum) alá rendelte (a továbbiakban a nagybányai pénzverő és a bányák jövedelme is a szomolnoki bányapénztárba futott be), amely a főkamaragrófságtól, illetőleg legfelsőbb fokon az udvari bányakollégiumtól függött. A szomolnoki provizorátust egyesítették a szomolnoki bányavállalattal, így ez is ki-