Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

ját utasításaival irányította a hivatalokat, a tisztviselők ellenőrzése volt, tehát az időszakos jövedelmi extractusok és az évi számadások tüzetes megvizsgálása és a személyes vizitációk. A tanácsosoknak a szükséghez mérten, de évente legalább egyszer meg kellett látogatniuk minden egyes harmincadhivatalt, ott alapos, körültekintő vizsgálatot folytatni, kiterjeszkedve a hivatalok egész évi működésére (pénztár, pénzkezelés helyzete, személyi problémák, iratkezelés stb.), és a látogatásokról a magyar kamarának részletes beszámolót kellett küldeni. A harmincadokkal összefüggő kérdések alaposabb és szakszerűbb intézésének előkészítésére 1770 körül állandó, az adminisztráción belül működő kebelbéli bizottság alakult. A harmincadszervezetet mint a kamara legszélesebb tisztviselőhálózatát az adminisztráció e szoros értelemben vett teendőin kívül felhasználta egyéb kamarai feladatok elintézésére is: a harmincadosokat adott esetben a hivatal körzetében különböző vizsgálatok megtartására (főként a kincstárra háramló javakkal kapcsolatban), városi ügyek eligazítására, megyegyűlésekre stb. küldte ki. A harmincadok jobb ellenőrzése, egységes irányítása érdekében az 1740-es években kassai székhellyel egy, az adminisztrációnak alárendelt hivatalt: főharmincad-felügyelŐséget (supremus trícesinarum inspectoratus officium) állítottak fel. A század derekától indult meg a fentebb már említett folyamat, amelynek során egyes hivatalokat a magyar kamara teljesen elvont az adminisztráció hatásköréből másokat a felügyeleti hatáskör szempontjából rendelt egyéb hivatalok alá. 1749ben a nagyváradi és debreceni harmincadhivatalok füialisaikkal együtt közvetlenül a magyar kamara igazgatása alá kerültek, számadásaikat és jövedelmüket is egyenesen Pozsonyba kellett felküldeniük. 1751-ben ugyanerre a sorsra jutott a margittai harmincadállomás. 1753-ban a máramarosszigeti, nagybányai munkácsi, ungvári, huszti, és szatmári harmincadokat a pénzkezelés szempontjából a helyi sóhivatalokhoz, illetőleg a sándorfalvai és rónaszéki só pénzt árakhoz kapcsolták. A jövedelmekről (amelyek a sóhivatalokon keresztül a pozsonyi pénztárba folytak be) a sópénztárak csak nyugtákban számoltak el a kassai pénztárnak. Az 1760-as években az ellenőrzés hiányosságai, rendszertelensége miatt a magyar kamara a felső-magyarországi harmincadok felügyeleti rendszerét is átszervezte. Ebből a szempontból az országrész hivatalait három kerületre osztotta: a harmincadok keleti csoportját a máramarosi adminisztrátor, északnyugati csoportját a sóvári felügyelő, és csak a „kassai kerületbe" tartozókat; a kassai vagy jászai, újhelyi, eperjesi, ófahti és lőcsei harmincadokat ellenőrizte ezután a szepesi kamarai adminisztráció. Ettől fogva a jelek szerint a pénztárkezelés és a számadás-revízió is megoszlott: Kassán csupán a kassai terület számadásait ellenőrizték, a többinek jövedelme és számadásai az említett hivatalokon keresztül egyenesen Pozsonyba futottak be. b) Bányaügy A tárgyalt korszak első két évtizedében a felső-magyarországi bányaügy lényegében az 1690-ben kiépült, majd az 1710-es években megszilárdult szervezeti alapo-