Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723

szakhoz hasonló. Minden főharmincados mellett egy ellenőr (contrascriba) szolgált. Az olyannyira fontos pénzjövedelmet kezelő hivatalok ellenőrzése, a visszaélések (kereskedők és harmincadosok összejátszása, hamis számadások, a vámcédulákkal való visszaélések stb.) kiküszöbölésére való törekvés e korban fokozottan előtérbe került. Meghatározott, kijelölt tanácsosoknak szabály szerint évente kétszer, de legalább egyszer minden harmincadhivatalt alaposan meg kellett vizsgálni. Fokozott törekvés érvényesült arra, hogy a bevételeket ne helyben fizessék ki kamarai utalványokra, hanem negyedévenként lehetőleg az egész jövedelmet a központi kassai pénztárba szolgáltassák be. A hanyag tisztviselőkkel szemben szigorú eljárást folytattak le, végső esetben a kamara - mint saját tisztviselőinek bírói fóruma - ítélkezett felettük. A harmincadhivatalok szedték be az 1681:15. tc.-ben megajánlott sóvámot (vectigal salis), melyet Felső-Magyarországon a Tiszán vagy szárazföldön behozott só után (minden darab kősó után 2, illetőleg 1 dénár) fizettek. c) Bányaügy A felső-magyarországi bányászat e korszakban lép a fejlődés útjára, miután a szepesi kamara felsőbb - elsősorban udvari kamarai - ösztönzésre fokozatosan hozzálát az eleddig jórészt magánkézen lévő vagy teljesen elhanyagolt bányák kincstári kezelésbe vételéhez, a bányaüzemek technikai fejlesztéséhez, úgyhogy a korszak vége felé a korábban alig valamit számító jövedelmi ágból a legjövedelmezőbb bevételi forrás válik. A Szomolnok-vidéki rézbányászat A két nagy felső-magyarországi bányavidék közül az egyik, a Szomolnok-Gölnic környéki 1671-ben a Csáky család hűtlensége folytán ismét a kincstárra szállt, de akkor - nyilván elsősorban tőkehiány miatt - az adminisztráció a korábbi bérlőnek, Joanelly Szilveszternek bocsátotta bérbe. A bérleti szerződés lejárta után, az 1680-as évek elején a jelek szerint rövid időre az adminisztráció próbálta átvenni a bányákat, ám az akkori háborús viszonyok közt mit sem tudott azokkal kezdeni, a bányák műveletlenül hevertek, jövedelmet nem hoztak. Ezért 1684-ben a szokásos évi 2500 forintért újra bérbe adta azokat a urbura jövedelemmel együtt, ezúttal Csáky Ferenc felső-magyarországi főkapitánynak. 1688-ban viszont ismét a szepesi adminisztráció kezelésébe kerültek. A bányügy rendezése, az igazgatás szervezeti kereteinek megállapítása azután a Breiner-bizottság érdeme, amely elsőrendű céljának tekintette az elhanyagolt felső-magyarországi bányászat fellendítését. A szomolnoki rézvállalat (Kupferhandlung) élén már 1688-tól a szepesi kamarától függő intéző (Verwalter, praefectus) és a mellérendelt ellenőr (Gegenhandler) állt. Részletes utasításukat 1692-ben kapták meg. Feladatuk az összes kincstári birtokban levő szomolnoki, schwendleri, gölnici és aranyitkai rézbányák, kohók, erdők