Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723

közvetlen igazgatása, valamint a sóvári sóbányavállalat és az aranyitkai ezüstbányák felügyelete volt. Bizonyos bányarészek továbbra is magánkezelésben, bányapolgárok kezén maradtak. A bányavállalat magába foglalta a bányaüzemet és a kibányászott réz finomítására szolgáló kohóüzemet. A kibányászott és kifinomított réz értékesítése talán az első időkben még nem volt közvetlenül kamarai kézen, de a XVIII. század elején már ezt is a vállalat intézte. Ennek megfelelően az 1700-as évek elején a bányaigazgatási szervezet továbbfejlődött, élén immár felügyelő (inspecter), mellette egy ellenőr állt, és jelentős létszámú hivatalnokszervezetre támaszkodott. A Rákóczi-szabadságharc után 1711ben külön kamarai bizottság rendezte a bányaügyet, újjászervezte és továbbépítette a felügyelőséget. A fokozatosan szélesedő igazgatási szervezetben az intéző, illetőleg felügyelő alatt a legfőbb szerepet a bányamester (montium magister) játszotta (a munkások felügyelete, a bányászat közvetlen technikai irányítása volt a feladata, továbbá a bányamunkásokkal kapcsolatos ügyekben közigazgatási és bírói hatáskörrel rendelkezett), akinek az írnok volt segítségére. Az ellenőr szerepét 1711 után számvevő (rationista) vette át. A kohóüzemet ügyelők (Huttman) közreműködésével kohósáfár (Hüttenschaffer) irányította. A központi szervezetet provizor, kulcsár, kohóírnok stb. egészítette ki. Alattuk még kiterjedt - 15-20-as létszámú irányító és ellenőrző személyzet közbeiktatásával öt bányában és több kohónál dolgoztak a bányászok és a kohók munkásai. A vállalathoz jelentős kiterjedésű erdőgazdaság, valamint kamarai uradalom tartozott a kisebb királyi haszonvételek gyakorlásával (sörfőzés, borkimérés stb.) együtt. A bányafelügyelőség munkáját közvetlenül az 1690-ben újjászervezett szepesi kamara, majd 1711-től újra adminisztráció irányította, rendeleteket intézett hozzá, a felügyelőség pedig neki küldte jelentéseit. A tanácsosok egyikének bányaszakértőnek kellett lennie, aki a tanácsban referálta az ügyeket, évente egyszer vagy kétszer kiszállt a helyszínre, és részletes személyes vizsgálatnak vetette alá a felügyelőség működését. A bányaszámadásokat a szepesi kamara számvevősége vizsgálta felül. A szepesi kamara feladata volt a bányavállalat fejlesztése, beruházások, építkezések folyamatba helyezése, újabb tárnák nyittatása, újabb kohók létesítése, az értékesítés, a rézkereskedelem irányítása, a kapcsolt gazdasági ágak (uradalom, erdőgazdaság stb.) jövedelmezőbbé tétele, a bányavárosok közigazgatási ügyeinek intézése stb. A bányaügy tehát a XVII. század végére a kamara egyik legtöbb teendőt adó tevékenységi ágává vált. A szomolnoki bányák már az 1680-as évek végén évente több mint 30000 forint jövedelmet jelentettek; a fejlődést mutatja, hogy az 1710-es évek végén a vállalat évente már 110-140000 forint jövedelmet hozott, és ezzel valamennyi igazgatási ág közül a leggazdagabb bevételi forrássá vált. E jövedelememelkedést a bányászat és a kohóüzem további fejlődésén túl elsősorban a szepesi adminisztráció által irányított rézkereskedelem eredményezte: a félig finomított szomolnoki rezet nagy tételekben külföldre, elsősorban Hollandiába szállították.