Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

Bevezetés (Veres Miklós) - I. Magyarország és Erdély jogszolgáltatási szervezete az 1526 és 1869 közötti korszakban

ságokra, amelyek peres ügyeikben felsőfokon ítélkeztek. Ezt a feladatot a szabad királyi városok egyik csoportja (tárnoki városok) esetében a tárnokmester kuriális bíráskodásából még Mohács eló'tt kialakult tárnoki szék töltötte be, a városok másik csoportjának (személynöki városok), valamint a bányavárosoknak a perei pedig felsőfokon a királyi személynök vezetése alatt működött személynöki szék elé kerültek. Előbbi felsőbíróság a tárnoki városoktól hozzá felterjesztett 60—300 forintig terjedő perértékű ügyekben végsőfokon ítélkezett, az azon felüli értékű pereket pedig végső döntésre innen a személynöki székhez lehetett megfellebbezni. Röviden kell még szólnunk az elnyomó Habsburg uralom törvénytelenül bevezetett delegált bíráskodásáról is, amely a korábban az országgyűlés hatáskörébe tartozott ún. hűtlenségi ügyekben különösen kegyetlen módon ítélkezett.* Végül, mint felsőbíróságról, meg kell még emlékeznünk a Rákóczi-szabadságharc alatt szervezett országos ítélőtábláról (tabula regni judiciaria), amely működését 1708-ban kezdte el és évente hat hónapra tervezett ítélkezése céljából felváltva Eperjesen és Korponán kellett volna üléseznie. A szabadságharc rohamos hanyatlása miatt azonban erre már nem kerülhetett sor. 2. A BÍRÓSÁGI SZERVEZET III. KÁROLY REFORMJÁTÓL II. JÓZSEF „NOVUS ORDO"-JÁIG (1723—1785) A Rákóczi-szabadságharc leverésével az ország területén csaknem két évszázadon át szakadatlanul folyt háborúk korszaka lezárult. A szabadságharc elbukott ugyan, de a nemzeti ellenállás hatására, illetve annak eredményeként a Habsburg uralkodó kénytelen volt az elnyomás addigi, kíméletlen módszerein enyhíteni, így e viszonylag békés időszak megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a jórészt elpusztult, fejlődésében visszamaradt ország újjászervezése megindulhasson. Az újjászervezés a siralmasan leromlott, mélypontra jutott jogszolgáltatás vonatkozásában is sürgetően fontos volt. A jogszolgáltatás megreformálásának terve már az 1715, évi országgyűlésen felmerült, sőt ekkor sor került egy jogi bizottság (Commissio Systematica) kiküldésére is. Ennek munkálatai alapján alkotta meg az 1722/23. évi országgyűlés a 24., 25., 26., 30. és 31. törvénycikkeket, amelyek a jogszolgáltatás szervezetében jelentős változást hoztak. Legfelső szinten ez azt jelentette, hogy a kir. kúria az addigi, alkalomszerűen összehívott octavalis bíróságból állandó jellegű, a szokásos évi törvényszüneteket ugyan megtartó, de már rendszeresen működő bírósággá vált és illetékességét az ország akkori egész területére kiterjesztették. A reform legjelentősebb eredményének tekinthetjük, hogy a kerületi táblák felállításával elsőfokon is királyi bíróságok létesültek, amelyek a nehezen működő, szakszerűt* A delegált bíróságokban sok esetben a nádor, mint az ország legfőbb közjogi méltósága elnökölt. Ő vezette a róla elnevezett nádori törvényszéket is, amely rendszerint a jászok és kunok ide fellebbezett pereiben ítélt legfelső fokon. Ennek az anyaga azonban nem itt, hanem a Regnicolaris levéltár (N szekció) nádori részlegében található.