Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

Bevezetés (Veres Miklós) - I. Magyarország és Erdély jogszolgáltatási szervezete az 1526 és 1869 közötti korszakban

BEVEZETÉS I. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY JOGSZOLGÁLTATÁSI SZERVEZETE AZ 1526 ÉS 1869 KÖZÖTTI KORSZAKBAN 1. A JOGSZOLGÁLTATÁSI SZERVEZET A MOHÁCSI VÉSZTŐL III. KÁROLY BÍRÓSÁGI REFORMJÁIG (1526—1723) Mohács után a szűkebb értelemben vett ún. királyi Magyarországon a Habsburgdinasztia rendezkedett be uralkodásra. Ez a jelentős politikai változás — természetesen — kihatott a jogszolgáltatási szervezet alakulására is. Mivel az új idegen uralkodó nem az országban lakott, megszűnt a korábbi királyi személyes ítélkezés, a központi, kuriális bíráskodás jelentősége pedig lehanyatlott, hatásköre összeszűkült. A Habsburg királyok Magyarországot is csupán egyik tartományuknak tekintették, s így a jogszolgáltatás is nagyrészt a rendi hatóságok kezébe ment át. Alsó szinten ez a földesúri jurisdictio gyakorlását, az úriszékek ítélkezését, valamint a nemesi vármegyék, a szabad királyi és a bányavárosok bíráskodását jelentette. A jogszolgáltatás legfelsőbb fóruma a Mohács utáni korszakban a királyi kúria volt, amely a korábbi évszázadokban működött királyi személyes jelenlét bíróságából és a nádor ítélőszékéből jött létre. A Habsburg-korszakban az előbbiből lett a királyi személynök vezetése alatt álló királyi tábla, utóbbiból pedig a nádor (helytartó) elnöklete alatt működő hétszemélyes tábla. E két felsőbíróság összefoglaló nevén mint királyi kúria, az ország legmagasabb fokú jogszolgáltatási szerve volt. Közülük a hétszemélyes tábla legfelsőbb fokon kizárólag fellebbezett ügyekben ítélkezett, míg a királyi tábla — ún. vegyesfokú bíróság lévén — jórészt ugyan oda fellebbezett ügyekben járt el, de a polgári perek bizonyos kategóriái már első fokon itt indultak. A királyi kúria e korszakban még rendszertelenül működő, csupán egy-egy törvényszak (octava) alkalmával összeült testület volt. Minthogy azonban teljes hatáskörű törvényszak, ún. nagy octava a törvényszüneteket jelentő országgyűlések, járványok vagy nagyobb elemi csapások idején nem volt összehívható, a kúria működése igen hiányos és vontatott volt. A jogszolgáltatás e hézagainak pótlására terjedt el és honosodott meg e korszakban az ún. compromissionalis bíráskodás, amikor a kúria vagy annak tagjaiból vagy más, „fogott" bírótársakból alakított tanács a felek megegyezése — kompromisszuma — alapján, mint választott bíróság járt el. Ilyen volt továbbá a protonotarialis vándorbíráskodás, a nagy bírák ítélőmestereinek a kúria keretéből kivált, önállósult ítélkezése. Meg kell említenünk, hogy a XVI—XVII. századokban mind a királyi kúria, mind a két utóbb említett bíráskodási alakulat kizárólag a feudális uralkodó osztály tagjainak az ügyeivel foglalkozott. Az összlakossághoz képest még igen vékony réteget képviselő városi polgárságnak is szüksége volt azonban olyan felsőbíró-