Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
A vallató parancsok a bírói parancsoknak leggyakoribb, űn. rendes és egyszerű (ordinarius et simplex) fajtájához tartoztak. Szövegük kötött formulákból áll, ezért a feudális korszak utolsó éveiben már nem ritkán sokszorosítva készültek: az űrlapba csak a parancskéró'nek s a kiküldendó' jurátusnak a nevét vagy az „uni ex juratis" szavakat, valamint a dátumot kellett bejegyezni s az iratot végül, a parancskiadó pecsétjével ellátva, már csak aláírni kellett. A szöveg a tanúvallatás okát soha nem jelöli meg, a szokott indoklás mindössze annyi, hogy vallomásokra a parancskérőnek „valamilyen ügyeiben" szüksége van. így ez iratok a parancskérő neve mellett olykor feltüntetett álláson, foglalkozáson és családi kapcsolatokon kívül semmi más adatot nem tartalmaznak, tárgyi érdekességük tehát számos más parancsfajtáéhoz, s különösen a vallató parancs alapján készült tanúkihallgatási jegyzőkönyvekéhez nem is hasonlítható. Ugyanezt mondhatjuk az állagba keveredett egyéb iratokról: a vallató parancsok között fennmaradt néhány nagybírói, ítélomesterhez szóló, oklevélkerestető parancsról és a kir. kancellárián, illetőleg ítélőmester előtt kelt ügyvédvalló levélről, melyek szövege formulákon kívül szintén csak a fentiekhez hasonló adatokat tartalmaz. Az állag legrégibb irata 1699-ből való, a korban utána következő 1711-ből. De a további évek is oly gyéren vannak képviselve, hogy II. József korszakáig, pontosabban 1789-ig, a két sorozatban összesen csak 43 irat található. Az 1782— 1789. évekből nincsenek iratok, 1790 után számuk lassan növekedni kezd, s 1848. évvel az iratanyag lezárul. A vallató parancsok a tanúkihallgatási jegyzőkönyvekkel párhuzamos állagot alkotnak. A most tárgyalt állag első sorozatában az Inquisitiones juratorum (O 4) megfelelő iratának száma, s gyakran a József-kori rendezésnél kapott „17" kútfŐjele az iratokra rá is van vezetve, s ezt a sorozatot e számok — nagyon hézagos — sorrendje szerint rendezték. A második sorozat iratain az említett jelzet hiányzik, ezek az iratok évenkint csomózva s éven belül is pontos időrendben kerültek elhelyezésre. Az állag valószínűleg a XIX. század második felében, a kúriai levéltár, s az ítélőmesteri levéltárak szakszerűtlen rendezése és selejtezése alkalmával létesült, úgy látszik kiselejtezésre ki-kiválogatott, de valami okból mégis visszatartott iratokból. Az állaghoz segédlet nincs. A kutatás az első sorozatban az Inquisitiones juratorum mutatójából kikereshető folyószám, a második sorozatban időrend alapján történhetik. Az irat meghatározásához, az állagon belül, az 1—7. rakszámú csomóknál a folyószám, a 8—11. rakszámú csomóknál az irat dátuma s a parancskérő (ügyvédvalló) neve jelölendő meg.
