Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

roly 1725. január 30-án kelt rendelete értelmében Debrecenbe helyezték át. Az átköltözés március 2-án meg is történt és a tábla itt működött további fennállásának egész ideje alatt, 1869-ben történt végleges megszűnéséig. A Tiszántúli kerületi tábla illetékességét a fenti törvénycikk Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa, Bihar, Csanád és Csongrád vármegyék területére határozta meg, de egyben azt is leszögezte, hogy Bács és Bodrog, valamint a még be nem kebelezett vármegyék is (...etiam reliqui comitatus nondum incorporati) e tábla illetékessége alá fognak tartozni. A törvénycikknek ez utóbbi rendelkezése nem teljesen valósult meg később, mivel az 1751. évi 22. tc. Bács vármegyét nem ide, hanem a Dunán inneni kerületi táblához sorolta. A területi illetékesség vonatkozásában némi átmeneti változást hozott a Justitia Josephina rövid idó'szaka is. Ekkor ugyanis Bereg és Ugocsa vármegyét innen elvonták és a Tiszán inneni kerületi tábla illetékessége alá rendelték. Ugyanakkor Bács vármegye a Dunán inneni kerületi tábla illetékessége alól e tábla joghatósága alá került. Az 1787. szeptember l-jével működésbe lépett 35 judicium subalternum közül nyolc került a Tiszántúli kerületi tábla jurisdictiója alá. II. József rendszerének 1790-ben történt bukása után e változtatásokat eltörölték s így a tábla illetékessége visszatért 1786 előtti állapotába. Külön ismertetést igényel még a Dunán inneni kerületi tábla tevékenységével szorosan összefonódó az oktávális szék (Forum octavale) működése, amely az esztergomi érsek joghatósága alá rendelt egyházi nemesek (praedialisták) felsőbírósága volt. Az oktávális szék üléseit a kerületi tábla épületében tartották, és bíráinak egy része is e tábla bírói személyzetéből került ki. A személyi összefonódásra jellemző, hogy gr. Tolvay Ferenc, aki 1804-ben a kerületi tábla elnöki tisztségét viselte, egyben az esztergomi érsekség verebélyi és szengyörgyi nemesi székének a nádora (palatínusa) is volt. A praedialisták, ún. egyházi nemesek, főpapi várjobbágyok leszármazottai voltak, akiknek elődei — katonáskodás fejében — a főpaptól, mint földesuruktól birtokadományokat kaptak. A birtokadomány csak a fiágat illette, magszakadás esetén a birtok a főpapra szállt vissza. A praedialisták nemesi jogai feltételekhez és helyhez voltak kötve, az országos nemesekkel tehát nem voltak egyenlőek. A praedialisták önkormányzati egységekbe, székekbe tömörültek. Az esztergomi érsek praedialistáinak négy ilyen székük volt: a verebélyi szék Bars vármegyében, a szentgyörgyi szék Nógrád és Hont vármegyékében, a vajkai szék Pozsony vármegyében és az érsekleéli szék Komárom vármegyében. A székek szervezete hasonló volt a vármegyékhez, ugyanazt a két főfunkciót látták el: a közigazgatást és a bíráskodást. A székekbe nemcsak a praediális falvak, hanem az elszórtan levő egyes praedialista kúriák, és azok birtokosai is beletartoztak. A praedialista székek vezetői a nádorok (palatínusok) voltak, akiknek funkciója (különböző eltérésekkel) a megyék főispánjaiéhoz volt hasonló. A nádoron kívül a székeknek voltak alispánjaik, szolgabíráik, esküdtjeik, ügyészeik, jegyzőik és számvevőik. Az esztergomi érsekség területén a verebélyi és a szentgyörgyi (Garamszentgyörgy) székeknek közös nádoruk volt, a vajkai és érsekleéli székek szintén egye-