Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

ban egymás után nem volt szabad tartani, hogy a legfontosabb kiadmányok hetente két ízben, a tanácsülés másnapján kiindulhassanak. A resolutio elvileg az iratselejtezés szükségessége mellett döntött. Ami azonban számunkra a legfontosabb: a császár ekkor szüntette meg a külön Erdélyi Udvari Kancellária utolsó nyomait is a kancelláriai ügyintézésben. Úgy rendelkezett, hogy az erdélyi ügyek a magyarországiakkal közös üléseken tárgyalandók. A külön erdélyi registratura és expeditura megszüntetendő. Érthető, hogy Esterházy nem hagyhatta szó nélkül a döntés e részét. A Kancellária ügyintézésének ilyen, némileg közjogi természetű változtatásai nem követhették egymást úgyszólván évente, a korábbi gyakorlat felborításával — legalábbis a kormányzat iránti bizalom rontása nélkül nem. 1784. április 15-i felségelőterjesztésében meg is kísérelte eltéríteni a császárt elhatározásától. Hivatkozott arra, hogy (mint ismeretes) az 1782-i egyesítéskor II. József az ő tetszésére bízta, hogy külön vagy ugyanazon az ülésen akarja-e tárgyaltatni a magyar és az erdélyi ügyeket. A gyakorlat helyesnek mutatta a kancellár által választott megoldást: a külön üléseket. Ha most közösen üléseznének, ez nem hajtana érdemi hasznot; a tanácsosokat túlterhelnék vele. A registraturát és expediturát illetően pedig 1782ben a császár nevében tettek ígéretet arra, hogy ezek külön maradnak.

75 Ezek után nem volna tanácsos ilyen hamar változtatni a dolgon (különösen minthogy ez technikailag is, hely problémák miatt nehezen volna keresztülvihető). Az összevonással ugyan együtt járna a létszám csökkenése, de a Kancelláriára háruló feladatok teljesítése szenvedne kárt. Mindezek alapján a korábbi gyakorlat fenntartását kérte. Előre kellett azonban látnia, hogy eredménytelenül. A császár igen ritkán adta fel egyszer már meghozott döntéseit. Most is az egyesítés végrehajtására utasította Esterházyt azzal, hogy a teljes unió előtti erdélyi registratura és levéltár anyaga külön tartandó; új anyaga azonban együtt kezelendő.

76 Ha a külön erdélyi consessus létére pontot tett is a két resolutio, az erdélyi ügyek némi különtartását mégis csak megőrizte a referátum-beosztás. Egy 1791 februárjából származó elaborátum szerint

77 az erdélyi egyházi, Cameralia-, só-, bánya-, Commercialia-, alapítványi és Commissariatica-ügyeket Redl tanácsos referálta — szerepe egy kissé párhuzamos Van der Marékéval —; a Juridica előadója Donáth tanácsos volt — az egyetlen erdélyi az erdélyi ügyek referensei közt, a kényes jogi ügykör ellátását jobbnak látták az erdélyi joggal közvetlenebbül ismerős személyre bízni —; az összes többi erdélyi ügyek Semsey tanácsoshoz tartoztak. Az erdélyi vonatkozású exhibitumokat 1784. szeptember 1-től együtt iktatták a magyarországiakkal. Ezzel azonban a Kancellária ügyintézésének kérdése még távolról sem jutott nyugvópontra. 1785 újabb nagy ügyintézésreformot hozott magával. Ez esetben arról volt szó, hogy a Kancellária ügyintézését az örökös tartományok kancelláriai manipulatiójához igazítsák.

78 Az ügyintézés menete szerint haladva tárgyalásunkban, az új rend szerint a kérvények átvétele az iktatóhivatal előszobájában történt. Csak az előírásosan készített és a hatóság illetékességi körébe tartozó kérvények voltak átveendők. További megkötés volt az is, hogy csak a Magyar—Erdélyi Udvari Kancelláriánál akkreditált ágensek által aláírt vagy az udvartól szignáltan leérkezett kérvények veendők át. Az udvartól szignálás nélkül leküldöttek külön voltak kezelendők, s ha a fél jelentkezett értük, egyszerűen ki kellett adni neki, közölve az el nem fogadás okát. Az ágensek által aláírt kér-