Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

cialiát és Montanisticát.

61 Az eredmény akkor, mint láttuk, az 1775-i nagy ügyintézési reform. Amikor a császár mindjárt uralkodása elején (1781 tavaszán készült ,,betrachtungen"-jában) újból foglalkozott az Erdélyi Udvari Kancellária helyzetével a birodalmi igazgatásban, tervei már messzemenőbbek. Már nem venné ki a kancelláriai hatáskörből a Cameraliát, Montanisticát; a Magyar Udvari Kancellária venné kezébe a köz- és kincstári igazgatás legfőbb intézését (a bíráskodás terén a hétszemélyes tábla lenne a legfelső fórum). Az Erdélyi Udvari Kancellária ebbe az amúgy is megnövekedett hatáskörű szervbe olvadna bele. (A birodalom különböző részeinek kancelláriái mellett egy közös pénzügyminiszter működnék.) Már ebben a tervezetben szó volt a Gubernium és Thesaurariatus (a valóságban 1786-ban bekövetkezett) összevonásáról is. A Staatsrat ellenkezése azonban még oly erős volt, hogy a császár felfüggesztette a terv végrehajtását.

62 A „felfüggesztés" időtartama azonban eléggé rövid volt. A terv végrehajtásának első lépése mindenesetre nem maga az egyesítés. Előbb a magyar és erdélyi kincstári igazgatás legfőbb irányítása kerül át az Udvari Kamarától a Magyar Udvari Kancellária hatáskörébe. 1782. április 2-án uralkodói kézirat közli, hogy a magyar kincstári ügyeket a Magyar Udvari Kancellária veszi át; az Udvari Kamara csak „a szükséges tájékoztatást" keUett hogy megkapja, s „kapcsolatban" kellett maradnia a Kancelláriával a pénztárügyet és a kincstári jövedelmek állását és hozamát illetőleg. A Magyar Udvari Kancellária erre az év április 16-i felségelőterjesztésében többek közt az erdélyi Cameraliának és harmincadügyi igazgatásnak („tarifwesen") hatáskörébe áttételét is kérte. Az átszervezés kérdései körül éles vita alakult ki az udvari kincstári igazgatási szervek és Esterházy Ferenc magyar udvari kancellár közt; az utolsó szót az 1782. május 7-i resolutio mondta ki. A magyar és erdélyi Cameralia intézése kiválik az Udvari Kamara hatásköréből, s a Magyar Udvari Kancelláriához kerül; a Kancellária szava dönt hitelügyekben is; az ő intézése alá jut a Magyar Korona országainak postaos lottóügye, továbbá a magyar bányaügy is; a magyar—erdélyi számvevőség önállósul. A Kancellária azonban a Cameralia vonatkozású számadások felülvizsgálatát illetően alá van vetve a birodalmi főszámvevőségnek. Az új rend 1782. május 24-én volt életbe lépendő.

63 Néhány napra rá, 1782. május 27-én hozta meg II. József elvi döntését a Magyar és az Erdélyi Udvari Kancellária egyesítésére. Az unió gyakorlati megvalósításáig azonban még több hónapos vitára, tárgyalásokra került sor, amelyek csak részben követhetők nyomon a rendelkezésünkre álló iratanyagban. Az első problémát Reischachnak (az Erdélyi Udvari Kancellária vezetőjének) államminiszteri kinevezése okozta. Megüresedvén ezzel az erdélyi udvari kancellár tiszte, a Gubernium (országgyűlés nem létében) élni kívánt a tisztséget illetően az erdélyi rendeknek biztosított jelölési joggal.

64 Bánffy György erdélyi udvari kancelláriai tanácsos — ekkor a Kancellária ideiglenes elnöke; 1787-től három és fél évtizeden át Erdély gubernátora — épp akkor kereste fel ez ügyben Esterházy magyar kancellárt, amikor az II. József rendelete értelmében Bruckenthal Sámuelt kívánta megkeresni az egyesítés ügyében. A magyar kancellár erre felségelőterjesztésben jelezte a császárnak, hogy ezek után nem tartja szükségesnek a Bruckenthalnak írandó levelet, s további rendelkezést kért. A resolutio viszont a kancellár véleményét várta el az iránt, hogy megvárandó volna-e a Gubernium felterjesztése a kancellári tisztségre, vagy minden további nélkül végrehajtandó-e az egyesítés. A császár óvatosságának hátterében a Staatsrat ellenállását kell gyanítanunk.