Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)
A birodalom legfőbb kormányzótestülete ti. ellenezte a két kancellária összevonását; amennyiben az Erdélyi Udvari Kancellária különállása megszűnnék, annyiban inkább a Cseh—Osztrák Kancellária alá volna rendelendő — ez volt az államtanács álláspontja. 65 Esterházy szintén taktikus 1782. július 10-i előterjesztésében azt javasolta, hogy a Gubernium értesítendő: a Kancellária egyelőre megmarad; vezetését pedig Esterházy mint miniszter (s nem mint magyar kancellár) látja el. II. József azután ilyen értelmű kéziratot is intézett az Erdélyi Udvari Kancelláriához. 66 Közben azonban a Gubernium felterjesztése még az Erdélyi Udvari Kancelláriát is ellenállásra tüzelte a készülő intézkedéssel szemben. A Kancellária 1782. július 17-i felségelőterjesztésében foglalkozott a Főkormányszék kérésével. Megállapította ugyan, hogy a dolog az 1782. május 27-i döntéssel érdemben már elintézést nyert; egyben azonban mégis szükségesnek tartotta, hogy álláspontját kifejtse az egyesítésről. Az unió előnyeinek ismertetése után hosszasan foglalkozott annak akadályaival. Első helyen a közjogiakkal: Erdély békés úton, szerződésekkel került a Habsburg-ház uralma alá. E megegyezések egyik alapvető pontja volt külön kancellária felállítása. Hivatkozott az 1693-i utasításra, valamint arra, hogy I. Lipót egyesíteni kívánta a Magyar és az Erdélyi Udvari Kancelláriát, de az erdélyi rendek kérésére az Alvineziana Resolutio-ban elállt ettől; hivatkozott későbbi rescriptumokra is. Álláspontja szerint az egyesítés is csak az ország előzetes tudomásával, törvényes úton történhetnék meg. Utalt az erdélyi nemességet a kancelláriák uniójával érendő sérelemre: elvesztené bizonyos tisztségek javadalmait, s a vagyonosabb magyar nemesség kiszorítaná pozícióiból. Az erdélyi vallásokra nézve is sérelmes lehetne ez az intézkedés: Magyarországon más a felekezetek kezelése, mint Erdélyben. Figyelmeztetett arra, hogy Erdély távoli határtartomány, részeinek különbségei óvatosságot követelnek; ezért is külön udvari hatóság szükséges ügyeinek intézéséhez. S végül az Erdélyi Udvari Kancellária bizalmat élvez az országban; ez sikeres ügyvitelének magyarázata is. Egy új szervnél erre nem lehetne számítani. Mindezek alapján a felségelőterjesztés azzal a kéréssel járult az uralkodó elé, hogy az Erdélyi Udvari Kancellária korábbi formájában volna meghagyandó. Ami pedig a kancellár jelölését illeti, ez az országgyűlésre tartozik. Reischach személyénél tértek el először ettől a gyakorlattól. 67 Az országnak azonban az esetben, ha fő kívánságát teljesítik, közömbös, hogy jelöléssel vagy egyszerű kinevezéssel töltik-e be a megüresedett tisztséget. Bánffy György maga (ugyancsak 1782. július 17-i felségelőterjesztésében) középutat javasolt a császár egyesítési terve és az Erdélyi Udvari Kancellária álláspontja közt. A Kancellária kerüljön a magyar kancellár legfőbb vezetése alá, de külön erdélyi alkancellár kerüljön mellé; az erdélyi ügyeket külön tanácsban intézzék („vielleicht einschlüssig mit den Cameralibus Transylvanicis"); külön registraturája legyen. Arra az esetre nézve, ha II, József jóváhagyná javaslatát, kérte, hogy a Guberniumot is szólítsák fel véleménynyilvánításra az ügyben. A két felségelőterjesztést azután Esterházy 1782. július 31-én terjesztette tovább az uralkodóhoz. Egyetértett Bánffy javaslatával: erdélyi alkancellári tisztség létesítendő, az erdélyi ügyek (a Magyar Udvari Kancellária hatáskörébe utalt erdélyi Cameraliát is ideértve) külön tanácsban tárgyalandók (a magyar kancellár főfelügyelete alatt); az erdélyi registratura külön marad. A magyar udvari kancellárnak vagy helyettesének azonban joga legyen az erdélyi tanácsüléseken elnökölni,
