Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

hatott kisebb, a közigazgatási szervek tulajdonába tartozó épületeket (12 000 Ft-os értékhatárig). Hatáskörébe tartozott alapítványi jószágok bérleti szerződéseinek jóváhagyása; engedélyezhette 500 Ft-on aluli bérösszegek törlését. Engedélyezhette külföldi papok bevándorlását és naturalisatiójukat. Rendelkezett az összes ösztöndíjak és alapítványi helyek felett (a Theresianum és a bécsi convictus kivételével). 0 hagyta jóvá tanítók, gimnáziumi és líceumi tanárok kinevezését. Ügyintézési előírásokat s egyéb szabályozásokat készíthetett az alsóbb hatóságok számára; joga volt az (ilyen természetű) rendelkezések magyarázatára s (amennyiben ezek nem az uralkodótól eredtek, ill. nem az ő jóváhagyásával kocsátották ki őket) megváltoztatásukra. Heti- és országos vásár-kiváltságokat adhatott ki. Növelhette a törvényhatósági szolgaszemélyzet létszámát (amennyiben ennek szüksége mutatkozott). Az Udvari Kamarával egyetértésben ugyanezt tehette a városi tisztviselők, szolgaszemélyzet és a városi őrség esetében (ha a város erre megfelelő anyagi alappal rendelkezett). Joga volt nem jelentősebb városi tisztújítási ügyek végleges ellátására. Alkalmazási jogköre saját grémiumán belül a fogalmazókig, a törvényhatósági bíróságoknál a jegyzőkig (ill. mindkét kategóriában a velük egyenrangúakig) s az országos főbiztosság kerületi biztosaiig (substituirte Provincialkommissáre) terjedt. Az állások betöltéséről azonban negyedévi kimutatásokat kellett felterjesztenie. Nyugdíjazhatott olyan tisztviselőket, akiknél ezt csak koruk vagy egészségi állapotuk tette indokolttá (amennyiben nem olyan tisztségeket töltöttek be, amelyeknél a király ezt magának tartotta fenn). Eleget tehetett tisztségről való önkéntes lemondási kérelmeknek (a tanácsosi és magasabb állások kivételével). Elbocsáthatott általa kinevezett tisztviselőket, amennyiben a tanács egyhangúan így foglalt állást. Ellenkező esetben az intézkedés foganatosításával meg kellett várnia az ülés jegyzőkönyveknek a kabinetből való visszaérkezését. Engedélyezhette (a szolgálati érdekek kellő megfontolásával, s őrizkedve attól, hogy ezáltal harmadik személyt érjen sérelem) a szolgálati helyek cseréjét. Végül szabadságengedélyeket adhatott tisztviselőknek négy-hat heti külföldi útra (a Birodalom határaitól nem távollevő területekre; hosszabb útra és távolibb országokba csupán nem a tanácshoz, ill. a fogalmazói karhoz tartozó személyeknek); belföldi szabadságolási jogköre három hónapra terjedt. A rendelkezés végül kötelezte a referenseket, hogy hat héten belül tegyenek javaslatot: mi adandó át referátumából az alsóbb hatóságok hatáskörébe.

112 Még látni fogjuk: mi lett a nagy rendezéskor megszabott hatheti, hat-nyolc havi határidők sorsa, s mi a kért operátumoké. Előbb azonban még a század első évtizedének néhány más változásával kell foglalkoznunk. 1808. április 29-én I. Ferenc kéziratban szabályozta a felségelőterjesztések ügyét. Úgy intézkedett, hogy a továbbiakban csak olyan ügyek terj esztendők elébe, amelyeket érvényes előírások és törvények nem szabályoznak (kivéve a kegyelmi ügyeket, valamint olyan tisztség- és egyházi javadalom-betöltéseket, amelyeket a király magának tartott fenn).

113 Az 1809-es év előbb egy, a háború által szükségessé tett intézkedést hozott. Minthogy a császár vagy maga kívánta átvenni a sereg parancsnokságát, vagy legalábbis annak közelében kívánt tartózkodni, Rainer főherceget jelölte ki polgári ügyekben helyettesévé (mint ezt 1809. március 30-i kéziratában közölte Teleki Sámuellel). Mellé delegált bizottságot jelölt ki. Ez a Bécsben visszamaradó államminiszterekből és államtanácsosokból állt; a főhercegnek joga volt a szük-