Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

és 1869 tavasza (a Főkormányszék működésének beszüntetése) előtt a következő helyzet alakult ki: az immár a magyar kormánynak alárendelt Főkormányszék folytatja működését, miközben hatáskörét lassan-lassan átadja a magyar minisztériumoknak (abban az értelemben, hogy azok bizonyos ügyekre nézve közvetlen érintkezésbe lépnek az erdélyi törvényhatóságokkal). Emellett egy új elnöki hatáskör jön létre (a főkormányszéki elnökét ti. többnyire az alelnök gyakorolja), s ez elválaszthatatlan Péchy pártpolitikusi teendőitől. Ez az utóbbi (a királyi biztosnak, utasításán túlmenőleg, a gyakorlat során kialakult hatásköre) az igazgatás átszervezésének ügyeire terjed ki (személyzeti, szervezeti stb. ügyek), továbbá a kiegyezéssel kapcsolatban felmerült alkotmányjogi ügyekre. Fontos feladata a biztosnak a román nemzeti mozgalom elleni harc. Ez a mozgalom nagyra nőtt, s kapcsolatokkal rendelkezett a határokon túl is. Az erdélyi román nemzeti mozgalomról érkező jelentések, Erdélybe érkező román politikai vagy kulturális személyiségek figyeltetése és az ellenük tett intézkedések, jelentések és rendelkezések a hivatalos nyelvet illetőleg, kémhálózat létrehozása Romániában, határsértési ügyek: ilyen és ehhez hasonló ügyek iratai jelzik a biztos ez irányú működését. A román nemzeti mozgalom mellett a szászokéval kapcsolatban is voltak teendői Péchynek (ha sokkal kisebb mértékben is). A biztos bizonyos rendészeti ügyekre is kiterjesztette működését (s ennek joga is megillette, hiszen a rendészeti ügyek ellátása az abszolutizmus korában is az országos közigazgatási hatóság elnökének volt a feladata). Különösen az egyletek ellenőrzése érdemel ez irányú munkájából figyelmet: honvédegyletek, népkörök, demokrata körök, munkásegyletek figyeltetése, betiltása stb. tartozott ide. Végül (kisebb-nagyobb fontosságú, de inkább egyedi jellegű közigazgatási ügyek mellett): a biztos volt Erdélyben a kormánypárt főexponense, s ez választások alkalmával jelentett számára teendőket. A miniszterelnökök és belügyminiszterek (gyakran magánlevélben) neki adtak utasításokat a választást illetőleg, tőle kértek információkat a választási lehetőségekkel kapcsolatban, hozzá küldték a választások pénzelésére szánt összegeket stb . 1869 májusával a helyzet annyiban változott meg, hogy a Főkormányszék által még a minisztériumok közvetlen intézésébe át nem adott ügyeket a biztosi hivatal vette át. Ez öt ügyosztályra bomlott; az I. az elnöki, kebli (nagyrészt személyzeti), általános és útlevélügyeket intézte; a II. a közjogi, közigazgatási, városi, községi, ipari és kereskedelmi, s 1869. június 1-től az úrbéri és rendőri ügyeket is; a III. osztály mindazokat az ügyeket, amelyekkel nem a többi, szakjellegű osztályok foglalkoztak; a IV. a közegészségügyieket (ide kerültek a veszteglőintézetek politikai vonatkozású heti jelentései is); az V. osztály a katonai vonatkozásúakat. A hivatalnak ez az általános hatásköre a minisztériumok és az erdélyi alsóbb igazgatási szervek közötti kapcsolat kiépülésével fokozatosan csökkent, egyre inkább a helyi ügyekre korlátozódott. 1872-ben már nagyrészt csak a katonasággal kapcsolatos és egészségügyi igazgatási működést fejtett ki. 1872. szeptember 30-án az Erdélyi Királyi Biztosság megszüntette működését. Ez az időpont a külön erdélyi országos kormányzati szervek működésének, a különálló Erdélynek végét jelenti. (Ami ezután még néhány évig tart — a megszűnt országos hatóságok levéltári hivatalainak működése stb. —, az már nem tekinthető olyan igazgatási tevékenységnek, amely ezt a terminust későbbre tolná.) *