Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

A népmozgalmi ügyeket illető normatív rendelkezések közt időben a zsidó vallású egyének érvényes házasságához szükséges közigazgatási engedély kiadásának szabályozása az első. A belügyminisztérium 1853. július 25-i rendelete értelmében az e természetű engedélyügyek fellebbviteli fóruma a kormányzóság.

114 A népmozgalmi statisztikát illette a belügyminisztérium 1856. február 5-i rendelete, amely ennek a teendőnek ellátását kivette az egyházi szervek kezéből, és a körzeti hivatalokra (ill. az ezeknek alá nem rendelt helységeknél azok tisztségére) ruházta. Ezek az államszámvevőséghez (Staatsbuchhaltung) kellett hogy megtegyék jelentésüket, s az állította aztán össze a helytartóság útján a kereskedelmi minisztériumhoz felterjesztendő táblázatokat. A statisztikai összeállítás a rendelet értelmében esak a polgári személyekre kellett hogy vonatkozzék; a tábori superioratusok az országos katonai hatóságok útján tették meg felterjesztéseiket. (A polgári lelkészeknek azonban kimutatásokat kellett küldeniük — a körzeti hivatalok stb. útján — a helytartóságnak az általuk katonai személyekkel kapcsolatban végzett egyházi funkciókról.)

115 Itt említendő az 1857-i népszámlálás az év március 23-án császárilag jóváhagyott szabályzatának az az intézkedése, amely szerint a népszámlálás adatainak országos összegezését a helytartóság készíti el.

116 A népmozgalmi ügyeket szabályozó rendelkezések sorába tartozik végül az igazságügyi és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1859. december 14-i rendelete, amelynek értelmében olyan házasságoknál, amelyeknél legalább egyik házasuló fél katolikus vallású, a házasságkötésnél a keresztelési vagy születési bizonyítvány felmutatása alól csak a helytartóság adhatott felmentést; különösen sürgős esetekben a területi hatóságnak is volt ehhez joga. A felmentést a katolikus lelkésznél kellett kérni, aki a kérelmet a püspökhöz továbbította. Onnan jutott az a helytartósághoz, ill. a kerületi hivatalhoz.

117 A községi ügyek általános szabályozására 1859. április 24-én, a községi törvény kibocsátásával került sor. Mind maga a törvény, mind az azt bejelentő aznapi császári pátens számos vonatkozásban tartalmazott a helytartóság hatáskörét érintő rendelkezéseket. A pátens értelmében a helytartóság volt hivatva dönteni uradalmi területeknek a községi kapcsolatból való kiválása vagy korábban ilyen kötelékbe nem tartozott jószágoknak a községtől továbbra is különtartása tekintetében, ö végezte az uralkodóilag jóváhagyott, hatályos statútumokkal rendelkező városok ilyen okmányainak felülvizsgálását. E célra bizottságot kellett alakítani a kormányzó elnökletével, amelybe meg kellett hívni az érintett helység képviseletének tagjait s lehetőleg más szakértőket is. A megvizsgált statútumot az uralkodóhoz kellett felterjeszteni megerősítésre. Ugyanígy kellett eljárni az esetben is, ha ilyen statútummal el nem látott helységek folyamodtak városi rangjuk ekkénti elismeréséért. Arra nézve, hogy az érvényes statútumokkal ellátott városokon kívül mely helységeknél engedhető meg a városi szervezet megadása, ezek képviseletének meghallgatása után a helytartóság tett felterjesztést a belügyminisztériumnak. A törvénynek a helytartóság hatáskörével kapcsolatos intézkedései a következők: olyan honossági ügyekben, amelyekben alsóbb közigazgatási szervek közt vitára kerül sor, a helytartóságot illeti a döntés. Ha az alsóbb közigazgatási hatóságok valamelyike más koronatartományhoz tartozik, ugyancsak ő illetékes érintkezésbe lépni a másik tartomány megfelelő kormányszervével. Ha ennek során ők sem tudják tisztázni az ügyet, az a belügyminisztérium elé terjesztendő. A főváros