Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

szervek jelentései rajta keresztül érkezzenek a helytartóság elnökségéhez; az egyenesen azokhoz küldött beadványokat ő a szükséghez képest kapta meg betekintésre és hivatali használatra.

102 Alig néhány nappal a két biztosság hatáskörének szabályozása után, 1858. április 13-án kelt az a császári elhatározás, amely a rendészeti igazgatás 1850-i alapelvei revíziójának igényével lépett fel, s amely több vonatkozásban érintette a helytartóság és a kormányzó jogkörét is. Az erdélyi rendőri igazgatás irányítása változatlanul a kormányzó (és a helytartóság) kezében maradt; ez a birodalmi rendőrfőnökségnek és a belügyminisztériumnak volt alárendelve, amelyeknek hatásköre e tekintetben ugyanúgy oszlott meg, mint korábban: az első az államés biztonsági rendészet legfőbb hatósága volt, a másik az adminisztratív rendészeté. Részletesen foglalkozott a császári elhatározás a kormányzó feladataival a rendőrszemélyzetet illetőleg, ő engedélyezte az előkészítő fogalmazói és irodai gyakorlatra való felvételt és (a rendszeresített létszámon belül) az irodai gyakornokok felesketését. A rendőrigazgatót és az igazgatóság más exponált vezető tisztviselőit két, a rendőrigazgatóság többi tisztviselőit hat hét tartamára szabadságolhatta. Tisztviselőnek vagy alkalmazottnak állásától való felfüggesztése is az ő feladata volt (a rendőrigazgató előterjesztése alapján). Ez sürgős esetekben maga is elrendelhette a felfüggesztést, de ilyenkor ki kellett kérnie a kormányzó jóváhagyását. Rendőrtisztviselők felfüggesztését minden esetben jelenteni kellett a birodalmi rendőrfőnökségnek. Olyan esetekben, amelyekben a császár vagy a birodalmi rendőrfőnőkség által kinevezett tisztviselő felfüggesztéséről volt szó, az egyes ügyekről esetenként (s az iratok felterjesztésével) véleményes jelentést kellett küldeni a birodalmi rendőrfőnökségnek. A rendőrigazgató által kinevezett szolgaszemélyzet tagjainak elbocsátása iránt a kormányzó rendelkezhetett. A rendőrigazgatóság tisztviselőinek állásukról való lemondását a kormányzó fogadta el, s esetenként jelenteni kellett ezt a birodalmi rendőrfőnöknek. A szabályozás érintette a kormányzó és az alsóbb közigazgatási hatóságok rendészeti tárgyú levelezését is. Az utóbbiak a kormányzóhoz tettek jelentést területük minden fontosabb rendészeti vonatkozású eseményéről, a szebeni rendőrigazgatónak azonban előbb láttamoztatnia kellett a jelentést, s el kellett látnia esetleges megjegyzéseivel. Ha a jelentés sürgős természetű volt, közvetlenül is küldhették a kormányzóhoz; tartalmáról azonban a jelentéstevőnek értesítenie kellett a szebeni rendőrigazgatót. (Megjegyzendő: a rendelkezések utóbbi csoportja Erdélyben nem jelentett nóvumot. Az 1857. június 24-i császári elhatározás, amelyet az előbbiekben ismertettünk, lényegében ugyanezt tartalmazta. Ami pedig formailag új lett volna — a jelentéseknek a kormányzóhoz való fogalmazása, de a rendőrigazgatónak való megküldése —, azt a kormányzó most sem tartotta szükségesnek bevezetni. )

103 Ugyancsak az 1858. óv terméke volt az a császári elhatározás is (július 20.), amely nagyszámú kihágás kivizsgálását és megbüntetését a közigazgatási hatóságok hatáskörébe sorolta; az első fokú fórum ezekre nézve a (közigazgatási) körzeti hivatal volt (ill. azok a városi magisztrátusok, amelyek jogosultak voltak a közigazgatás intézésére), a másodfokú a helytartóság, a harmadik fok pedig a belügyminisztérium. Ahol rendőrhatóságok működtek, ott bizonyos ilyen kihágások megvizsgálása ós elbírálása őket illette; ezekben az esetekben tőlük a helytartósághoz történhetett a fellebbezés, onnan pedig a belügyminisztériumhoz és