Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
jogúságát megígéri.) 2 Ez Erdély új kormányzatának alkotmányos kerete. Az igazgatás szervezeti kiépítéséhez pedig a közigazgatási hatóságok szervezésének 1849. június 26-án császári jóváhagyást nyert „alapvonalai" szolgáltatják az irányelveket. Az „alapvonalak" jelölték ki az országos igazgatásnak — a birodalom egészét véve — az egész 1849—1860-as időszakra jellemző hármas lépcsőzetét: az alsó közigazgatási egység a körzet (Bezirk), több körzet alkot kerületet (Kreis), ós végül ezek a kerületek teszik a koronatartományt (Kronland). Elöljáróik: a körzeti főnök (Bezirkshauptmann), a kerületi elnök (Kreispräsident) és a helytartó (Statthalter). A közigazgatási hatóságok hatáskörére vonatkozólag egy eléggé általános és még így értve is korántsem teljes felsorolást tartalmaztak az „alapvonalak": a népesség nyilvántartását, a statisztikai adatfelvételt, a hadkiegészítésnél, a sereg élelmezésénél és elszállásolásánál való közreműködést, az előfogatügyek intézését, a születési, házassági és halotti anyakönyvek feletti felügyeletet, az útlevél-, állampolgársági és idegenügyek ellátását, a csendőrség vagy másfajta őrszemélyzet felhasználását, az ipar- és kereskedelemügyek, az egészségügy, a községi ügyek, az egyházi, iskolai és alapítvány ügyek terén végzendő munkát, a jótékonysági, emberiességi intézmények és mindenféle nyilvános intézet feletti felügyeletet, az országos és tartományi határok épségének védelmét, az országutak és vízi utak karbantartását, az egyenes adó kivetésében és behajtásában való közreműködést és az illetékhivatalok támogatását, a földművelésügy intézését, a sajtó- és egyesületi rendészetet, a kiváltságügyek intézését, a kisajátításoknál, az építkezési és vízjogi vitáknál való tevékenységet, az esküdtlisták összeállításánál végzendő munkát, költségvetések szerkesztését a közigazgatás, az út- és vízépítkezés és az állami intézmények számára tették a közigazgatási szervek kötelességévé. Az „alapvonalak" tartalmazták azt az elvet is, hogy a közigazgatást legfelső fokon a belügyminiszter irányítja. 3 A háromfokozatú közigazgatási beosztás természetesen nem pontosan ebben a formában valósult meg Erdélyben; a hivatalos elnevezések meg éppenséggel sohasem azonosultak teljesen az „alapvonalak"-ban közöltekkel. A „Grundzüge" azonban e tekintetben lényegében mégis az abszolutizmuskori országos igazgatás alapja. A közigazgatási szervek hatáskörét illető probléma már sokkalta bonyolultabb lesz. Az erdélyi közigazgatási apparátus kiépítése felülről indult meg: a katonai és polgári kormányzó kijelölésével. Ludwig Wohlgemuth altábornagy kinevezését erre a tisztségre egy 1849. július 19-én kelt császári nyílt parancs adta hírül. Melléje „a polgári körhöz tartozó tárgyak igazgatására" teljhatalmú császári biztosként a birodalmi belügyminiszter öccsét, Eduard Bachot (addig bukovinai országfőnököt) rendelték. 4 Az igazgatási szervezetet részleteiben az új katonai és polgári kormányzóság 1849. szeptember 21-i rendelete hozta létre. A szabályozásban három elv érvényesült, hol párhuzamosan egymással, hol keresztezve egymást: 1. az 1849. június 26-i resolutióban foglalt fokozatosság elve, annak megjegyzésével, hogy ez a beosztás ismer egy negyedik fokozatot is; 2. a katonai és polgári vegyes igazgatás elve, azaz lényegében véve a polgári igazgatás alárendelése a katonainak, amely már magánál az országos hatóságnál is érvényesült (s amely, tekintettel arra, hogy még alig „pacifikált" területről volt szó, elengedhetetlen volt a császári hatóságok számára), s végül 3. a szász nemzet jogainak az 1849. március 4-i alkotmányban kimondott fenntartása. A rendelkezés hat katonai vidékre (Militär-District) osztotta fel az országot; ezeket székhelyeik szerint nevezték el: szebeni, gyulafehérvári, 5 kolozsvári, rettegi, 6 udvarhelyi 7 és fogarasi vidéket
