Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
alakítottak. A vidékek élére katonai vidék-parancsnok (Militär-Distrikts-Commandant) került, mellé pedig, a polgári ügyek vezetésére, vidéki biztos (DistrictsCommissar). A szebeni vidék különleges helyzetben volt: hozzá tartoztak az összes szász székek és vidékek (tehát a területileg a többi korábbi szász törvényhatóságoktól különálló Brassó vidék és Besztercevidék is), s polgári igazgatása élére mint vidéki főbiztos (Districts-Ober-Commissär) és a bíráskodás vezetője 8 (törvényes elnök, gesetzlicher Vorstand) a szász comes került. A vidékek körzetekre (Bezirk), ezek pedig alkörzetekre (Unterbezirk) különültek. 9 Az alsóbb hatóságok hatáskörét ugyanakkor kiadott részletes utasításaik szabályozták. A vidék élén álló vidéki katonai parancsnok gyakorolta a végrehajtó hatalmat polgári ügyekben is; a vidéki biztos némileg adlatus-szerepet játszott mellette. Minden, az egész vidéket illető fontosabb rendeletet s közhirdetményt a katonai parancsnok nevében kellett kibocsátani. A polgári biztos a teljhatalmú császári biztosnak volt közvetlen alárendelve; annak tartozott jelentési kötelezettséggel, s tőle nyerte utasításait is. Ezeket a rendelkezéseket azonban be kellett mutatnia a katonai parancsnoknak (aki a maga részéről szintén közölte vele a katonai és polgári kormányzó rendeleteit, ha szükséges volt az azokban foglaltakat tudnia), a folyó polgári ügyek menetéről a legrövidebb úton tájékoztatnia kellett a katonai parancsnokot, s a teljhatalmú biztosnak tett jelentéseit is láttamoztatnia kellett amazzal, ha az hivatali székhelyén jelen volt; a parancsnok még megjegyzéseket is fűzhetett a jelentéshez. A vidéki biztoshoz intézett személyes figyelmeztetései vagy a katonai és polgári kormányzó útján is késztethette a biztost a polgári igazgatás megjavítására. A vidéki igazgatás feladatainak jó részét meglehetősen általánosan foglalta össze az utasítás (a közbiztonság, rend és csend helyreállítása és fenntartása, a személy és tulajdon védelme, a törvények kihirdetése és megtartása, a kedélyek megnyugtatása és kibékítése, új igazgatási szervezet előkészítése stb.). Jóval részletesebben foglalkozott a forradalom és szabadságharc leveréséből eredő feladatok ellátásával: a magyar kormány rendeleteinek, proklamációinak elkobzásával, a lefegyverzéssel, a „bujtogatok", „csendzavarók", a felségsértés vádja alatt levő személyek elleni intézkedésekkel, a „kompromittált" (s amellett az alkalmatlan) tisztviselők elmozdításával, a Kossuth-bankók megsemmisítésével, a nép közt „az uralkodóhozi ragaszkodás és hűség, úgy a törvény iránti engedelmesség és tisztelet" felkeltésével és megszilárdításával, a parasztok megnyugtatásával aziránt, hogy az úrbéri szolgálatok eltörlése érvényben maradt, a kormány tekintélyének helyreállításával. Az utasítás két §-a tartalmazott rendelkezéseket a nemzetek egyenjogúságának gyakorlatra váltását illetően. Viszonylag igen részletesen foglalkozott az utasítás a vidéki hivatal teendőivel a körzetek és alkörzetek megszervezése s végül a városi és községi igazgatás új rendjének kialakítása terén. Végül egyes (ismét csak általánosságokban mozgó) rendelkezések foglalkoztak a vidéki katonai parancsnok és a biztos teendőivel a községi és vásárrendészet, a közlekedés biztonságának fenntartása, az útlevélügy, az adó- és jövedékügy, a statisztikai adatfelvétel terén; lelkükre kötötte más igazgatási ágak (bányászati, kamarai és postaigazgatás stb.) szervei munkájának támogatását. Rendelkezéseket tartalmazott a hivatalok ügyintézését és személyzetét illetőleg. A körzeti és alkörzeti biztosok utasítása a dolgok természete folytán sokkal kevesebb érdemlegeset tartalmazott: egészen általánosan megjelölte feladatkörüket, alá- és fölérendeltségi viszonyaikat stb. 10