Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

hogy egyes jószágokból s tizedkészletekből mennyi termék vagy készpénz folyt be, s ezeket hová utalták (a fejedelmi tárházba vagy egyes fejedelmi uradalomközpontokba), listák a conventionatusoknak (fejedelmi fő- és alsóbb tiszteknek, más fejedelmi javadalmat húzó személyeknek) való utalványozásokról (annak feltüntetésével, mely területről történik ez) s végül a gyulafehérvári fejedelmi pincében őrzött borok jegyzékei (a termelési hely, mennyiségi adatok s részben a hordók fúrásának ideje feltüntetésével). A második típust urbárium jellegű iratok teszik (teljes urbárium — a birtok jobbágycsaládfőinek felsorolásával, fiaik, számosállataik száma jelzésével s a szokásos szöveges részekkel —, jobbágyregestrum — az urbáriumhoz hasonló adatokkal a szolgáló emberekről s annak feltüntetésével, hogy az illető családfő bíró, fia mesterember stb.). Az iratok évrendben vannak a csomóban. Segédkönyve nincs az állagnak. Kutatása így darabonkénti átnézéssel történhet. A kérőlapon az állag nevét (s ismétlődő kutatásnál az egyes iratdarabok megjelölését) kell feltüntetni. . • • Exactoratus Cameralis Bevezetés Az 1631 és 1867 közti erdélyi kincstári hatóságoknak jórészt igen erősen megtépázva a Magyar Országos Levéltárba került levéltárai közé tartozik a számvevőségi levéltár is; sorsa tán még mostohább is volt, mint az eddig ismertetett kormány hatósági registraturaanyagok nagy részének. Magának a Kincstartóságnak levéltárát legnagyobb részében rettentően kiselejtezek ugyan, de még így is felöleli a Diploma Leopodinum korszakának egészét; a kamarai számvevőség levéltáráról még ezt sem mondhatjuk el igazában. Pedig bizonyosnak vehetjük, hogy kincstári számvevőségi szervek a Diploma korának kezdetétől működtek Erdélyben; annál is inkább, mert hiszen (láttuk) még az I. Apafi Mihály-kori, eléggé szétzüllött kormányzat is fel tud mutatni fejedelmi számvevőséget: a praefecturalis sedriát. Ez a szerv egyébként bizonyos különleges bírói teendőket is ellátott. Analógiák alapján ítélve, 1691 után is egy ideig hasonló számvevőségnek kellett működnie; 1724-től maradt fenn első, még eléggé általánosságokban mozgó utasítása. A hatóság iratanyagának maradéka azonban annyira töredékes (elsősorban a 19. század végén, még az Országos Levéltárba való szállítás előtt történt pusztító selejtezés következtében), hogy a jelen esetben nem vezetne sok eredményre a kamarai számvevőség hatáskörét szabályozó rendelkezések elemzése. Az anyag ismerete szempontjából itt helyesebb magát a hatáskört is a megmaradt anyagból kibontani, a kincstári igazgatás egyes ágai szerint. Mindaz, amit elmondunk, elsősorban a 1760-as évek és 1848 közti időszakra jellemző; az időszakon belül már nincs módunk nyomon kísérni a változásokat. A Dominalia-ügykörön belül első helyen a fiscalis uradalmak számadásainak felülvizsgálatát kell említenünk. A számvevőséghez felterjesztették az egyes uradalmak számadásait (ezek részben nyomtatott számadás-űrlapok, ún. Rubricalis Liber Rationumok kitöltésével készültek); ezeket az Exactoratus Cameralis felülvizsgálta, s felterjesztette a Kincstartósághoz; megsürgette a késedelmes jelentéseket stb. Magán a szorosabban vett számvételi munkán túl a számvevőség feladatkörébe tartozott fiscalis birtokok összeíratása, becslésének elkészíttetése; az