Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

s tetszés szerinti számú magyar udvari kancelláriai tanácsost bevonni az ülés munkájába. II. József resolutiója csak az egyesítés kérdésében volt határozott: ez már nem vita tárgya. A hatóság neve Magyar—Erdélyi Udvari Kancellária legyen. Azt azonban Esterházy tetszésére bízta, hogy külön vagy egy tanácsban tárgyaltatja-e a magyar és erdélyi ügyeket; s ha együtt, akkor előbb az erdélyieket referáltat ja-e s aztán a magyarokat vagy fordítva, s az erdélyi Cameraliát a magyar Cameralia-referenseknek osztja-e ki. (Mint a későbbiekből kiderül: 1784-ig az erdélyi ügyeket külön üléseken tárgyalták, a mindkét országot illetőket közösen. Külön maradt az erdélyi expeditura és registratura is.) Javaslatot várt Esterházytól: hány főt kíván megtartani az Erdélyi Udvari Kancellária személyzetéből. A császár leszögezte: a Kancellária grémiumában erdélyiek is szolgáljanak ,,promiscue", mindig legyen belőlük bizonyos számú; protestáns személyzet is beállítandó. Esterházy tegyen javaslatot alkancellárra.

68 Esterházy 1782. augusztus 7-i újabb felségelőterjesztése s az erre adott resolutió azután — egyelőre — lezárta a még nyitva maradt kérdéseket is. A kancellár (nem kívánta elfogadni a főkancellári címet, azzal, hogy ez a magyar törvények értelmében a prímást illeti) Pálffy Károlyt javasolta magyar s Bánffy Györgyöt erdélyi alkancellárul. A hatóság elnevezéséül a Magyar Udvari Kancellária nevet ajánlotta. Kérdést intézett II. Józsefhez az iránt, hogy azonnal vagy üresedéskor kívánja-e protestáns személyek alkalmazását a Kancellárián. A császár hozzájárult ahhoz, hogy Esterházy ne vegye fel a főkancellári címet, valamint Bánffy György másodalkancellárságához is. A Kancellária nevét illetőleg azonban korábbi álláspontjához tartotta magát: a hatóság neve Magyar—Erdélyi Udvari Kancellária legyen. (Az egyes országokba menő kiadmányok azonban a megfelelő Kancelláriák nevében menjenek ki; Erdélybe tehát továbbra is az Erdélyi Udvari Kancellária nevében.) A protestánsok kancelláriai alkalmazását illetőleg úgy döntött, hogy az első üresedéstől kezdve tekintettel kell lenni erre az elvre.

69 Az egyesítés azonban távolról sem jelentette a végét a most már MagyarErdélyi Udvari Kancelláriát érintő reformsorozatnak. Első helyen itt olyan intézkedésekről kell megemlékeznünk, amelyek részben az egyesítéssel egyidejűleg történtek: bizonyos, erdélyi hatáskörrel is rendelkező udvari bizottságok létrehozásáról, ill. ilyen hatáskörnyerésükről. 1782-ben állították fel a birodalmi egyházügyi bizottságot (ugyanezen év június 15-i, végleges formájában a július 22-i kézirattal). A hatóság a cseh—osztrák és a magyar—erdélyi kancellár alá tartozott, elnöke Kressel államtanácsos.

70 A Zensur- und Studienhofkommission lassan terjeszti ki felügyeletét az erdélyi ügyekre; a Magyar és az Erdélyi Kancelláriát már 1781 júliusában kötelezték arra, hogy cenzúraügyekben az örökös tartományokéhoz hasonló rendet vezessen be. 1782. május 28-án a császár utasította a Magyar Udvari Kancelláriát: rendeljen ki egy vagy két tanácsost a bizottsághoz. A magyar és erdélyi cenzúra- és tanulmányi ügyek intézése azonban a Magyar—Erdélyi Udvari Kancellária feladata maradt. A folyamatot II. József 1783. december 3-i resolutió ja zárta le: a császár jónak látta az egész magyar s erdélyi iskolaügyet a Van Swieten vezetése alatt álló udvari bizottság alá rendelni (ahogy a vallásügy a birodalmi egyházügyi bizottság felügyelete alá került).

71 Az alapítványügy intézésére II. József 1784 áprilisában hozott létre az egész Birodalom alapítványi ügyeit intéző Stiftungshofkommissiont.