Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

négy rovat (a tárgykivonatig bezárólag) mindvégig változatlan is marad; a továb­biak azonban többször módosulnak. 1796-ban elmarad az elintézés kelte; annak jelzése után pedig, hogy kinek küldték el az expeditiót, csak egy „megjegyzés" rovat található. 1797-ben ezt a két utolsó rovatot összevonták, 1798-tól pedig a tárgykivonat után csak az elintézés jelzése szerepel. A nyomtatott iktatókönyv­formula megjelenésével (1831) újból bővül az iktatókönyv tartalma: a tárgy meg­jelölése után előbb annak jelzését találjuk, hogy az ügyben hová történt elintézés, majd az elintézés keltét, annak feltüntetését, hogy az ügyre nézve további rendelke­zés vagy jelentés várandó el, s végül az esetleges kapcsolatos szám jelzését. A mutatókönyvek betűsorosak. Az egyes címszavaknál a tárgy rövid kivonatát és az iktatószámot tartalmazzák. (Az 1787—1794. évi iratokhoz egyetlen kötetben készült a mutató; ez együtt ismerteti valamennyi év azonos kezdőbetűjű címanya­gát.) Az állag kutatása a mutatókönyvek alapján történhet. A kutató a kérőlapon az állag nevét, továbbá a szükséges irat év- és iktatószámát tüntesse fel. • F 190. THESAURARIATS PRAESIDIALIA IN MONTANIS ET MONETARIIS ('Bányakincstári elnöki iratok) 1795-1797 6 csomó, 4 1/2 kötet 1—6. Ügyiratok 1795—1797 6 csomó 7—9. és F 191:5. Iktatókönyvek 1795—1797 3 1/2 kötet 10. Mutató 1796—1797 1 kötet Ez az állag az elnökileg intézett bánya- és pénzverésügyek iratainak egy részét tartalmazza. (Mint a Thesaurariatus elnöki iratai ismertetésénél jeleztük: a későbbi évekből származó bányakincstári elnöki iratok abba a sorozatba kerültek.) A the­saurarius nem (vagy csak a legritkább esetekben) levelezett közvetlenül a ható­sága alá rendelt bánya- és pénzverésügyi szervekkel; ezek az országos bánya bíró­ságot kivéve általában a zalatnai bánya- ós pénzverésügyi főigazgatósághoz (Ober­administration) tettek jelentést, terjesztették fel tanácsülési jegyzőkönyveiket stb. Az alsó kincstári szervektől eredő anyagot a főigazgatóság küldte fel a kincs­tartóhoz. A hivatalos levelezés másik fő összetevője az udvari rendeletek csoportja volt; az országos bányabíróság felterjesztései, az erdélyi kormány hatóságok (első­sorban a Gubernium) átiratai, s kevés magánszemély vagy alsóbb hatóság, vagy vizsgálóbiztosok stb. jelentései egészítik ki az anyagot. Külön utasítás a bánya- és pénzverésügy viszonylatában sem szabályozta a kincstartó elnöki hatáskörét. Ilyen irányú tevékenységének legnagyobb részét a Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis alá rendelt hatóságok működésének ellenőrzése tette. Hozzá terjesztette fel jegyzőkönyveit a zalatnai bánya- és pénz­verésügyi főigazgatóság; ez juttatta el hozzá az alsóbb bánya- és pénzverésügyi hatóságok tanácsülési jegyzőkönyveit (le egészen a bányakörzetek — Bergreviere — és bányauradalmi provisoratusok protocollumaiig). Csak az országos bányabíró­ság jegyzőkönyvei jutottak közvetlenül Bethlen thesaurariushoz. Az az udvari

Next

/
Thumbnails
Contents