Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
nélkül foglalja magában a legkülönbözőbb országos hatóságok iratait). A Finanzlandesdirection irattárát a korábbi leltárak nem tekintették különállónak; ezzel a gyakorlattal azonban szakítanunk kell. Levéltárral már a Haller, ill. Apor István által vezetett Thesaurariatus is rendelkezett. 88 Ez az iratanyag részben a mai Altalános iratokban (F 200.) található, (amit ti. el nem pusztított az odakerült anyagból a selejtezés), részben az Erdélyi Fiscalis Levéltárban; jutott belőle még a Gubernium levéltárába is. A kezdetektől (ill. Apor halálától) egészen 1770-ig vajmi keveset tudunk a kincstartóság levéltáráról. Az egész említett időszakból gyakori azonban a panasz az ügyintézés és az iratőrzés laza, hanyag volta miatt. A levéltár rendezettsége nagyjából a Guberniuméval lehetett azonos. 89 Majdnem ugyanabban az időben, mint ott, 1770-ben kezdődött meg az iratok rendezése. Az iratanyagnak a selejtezés okozta pusztulása miatt nem lehetett pontos képünk a munkáról. (Még kezdetének időpontját — 1770 — is csak egy 1792-i udvari kamarai rendeletből ismerjük.) 90 A rendezés módjára is csak az eredmény világít rá. A rendezők az iratanyagot előbb alaposan selejtezték, azután két nagy részre osztották (külön kis állagot formálva a Cameratica Commissio bizonyos irataiból). Egy részét tárgyi csoportokra tagolták; a többiből egyetlen hatalmas sorozatot alakítottak ki: az Általános iratokat. Az iratanyagot segédkönyvekkel látták el. A munka évtizedekig húzódott el (az 1790-es években még tartott). Ennek során alakult ki a levéltárnak az a képe, amellyel a Budapestre való felszállításig rendelkezett. A Finanzlandesdirection anyagát a Budapestre való felszámítás előtt láthatólag nem érte károsodás. A levéltár nem mindjárt az Országos Levéltár kialakításakor került a fővárosba. Csak 1887-ben indultak meg a tárgyalások felszállítására. Az ezt megelőzendő selejtezéssel a kolozsvári kincstári ügyészséget bízták meg. A munka évekig húzódott; csak 1895-ben küldte le az Országos Levéltár Csatth Ádám nevű tisztviselőjét Nagyszebenbe, ahol az iratanyagot elhelyezték, hogy revideálja a selejtezést, s kiválogassa „a levéltár szempontjából megtartandó" anyagot. 1897-ben az egész irattömeget felszállították az Országos Levéltárba. Ott Sándor János országos allevéltárnok rendezte a megtartandókat; a többit a pénzügyminisztériumi papírzúzdába küldte (kivéve az 1853—1876-i iratanyag megtartott részét, kilenc láda iratot, amelyet a nagyszebeni pénzügyigazgatóságnak juttatott vissza. Ennek az anyagnak további sorsáról nincsenek ismereteink.) A selejtezés óriási arányú volt. Nem tudjuk, mi pusztult el az egykori könyvanyagból már az 1770 utáni rendezés során; mindenesetre azoknak a könyvsorozatoknak, amelyeket a manipulatióra vonatkozó utasítások (1811., 1838.) alapján keresnénk a levéltárban, amelyekhez tehát az első selejtezés már nem nyúlhatott hozzá, esak egy részét találjuk. A könyvanyag azonban viszonylag kis károsodással menekült meg az esztelen pusztításból. Az iratok annál kevésbé: különösen az Általános iratokra áll ez. Ennek 1845 előtti iratanyagát selejtezték. Vannak olyan évek, amelyekből egyáltalán nem maradt irat ebben az állagban (vagy öt-hat ügyirategység), pedig a mutató-, 1783 után pedig az iktatókönyvek tanúsága alapján több ezer iktatószámra ment abban az évben a Cameralia jellegű iratanyag (ill. az a része, amely az 1770 utáni rendezésnél ebbe az áUagba került). A selejtezésnél még rendszerességet sem lehet megfigyelni. Egy helyütt megtartották a fontos szervezeti, ügykezelési változás iratait, másutt még ezt is a zúzdába küldték. Egyegy nagyobb, évekig húzódó ügy bizonyos iratait megőrizték, másokat kiselej-
