Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
tárból csak az elnök külön engedélyével. Az elnöki titkárnak tudomással kellett bírnia minden kiemelésről; a kikölcsönzendő iratokat előzőleg átolvasta, s ha kétségei támadtak kiadhatása körül, az elnöktől kért döntést. (Emellett az elnöki iroda teendői közé tartozott még olyan feladatok ellátása, mint az előfogatokhoz szükséges igazolások kiadása, a Thesaurariatus tisztviselői szabadságidejének nyilvántartása.) Üjonnan szabályozták a kincstartóság irodaigazgatójának feladatkörét is. A cancellariae director funkciója általában a hatóság belső működésének irányítása, ellenőrzése volt. Ezzel állt összefüggésben referensbeosztása is (az igazgató a Thesaurariatus tanácsosa volt). A referátumba a következő ügyek tartoztak: a) a kincstartóság tisztségeinek betöltése (akár maga a hatóság volt hivatva az ügyben dönteni, akár az udvarhoz kellett felterjesztéssel élnie); b) a hatóság összes tisztjeinek és szolgáinak nyugdíj-, segély-, remuneratio- és szabadságügyei; c) panaszos ügyek az említett tisztek és szolgák ellen; d) jelentéstétel az előbbiek hivatali munkája és erkölcsei tárgyában, ha erre felsőbb vagy egyenrangú illetékes hatóságok megkeresése folytán szükség volt; e) épület- és felszereléskarbantartási, valamint tűzifaügyek; f) irodai stb. munkákért járó pauschaliák ügyei. Referensi tevékenysége mellett irányító és felügyeleti hatáskört is gyakorolt az irodai személyzet felett, ő osztotta be (a tanács és a fogalmazói kar kivételével) a hatóság tisztviselőit az egyes irodai munkákra. Időről időre a helyszínen vizsgálta meg a kezelő- és segédhivatalok működését, és amennyiben hiányosságokra bukkant, utasítást adott kiküszöbölésükre, vagy szükség esetén a kincstartónak, ill. a tanácsnak tett jelentést. Az alsóbb hivatali személyzet be^ő viszályai ügyében is neki kellett közbelépnie. Feladata volt a thesaurariusnak vagy a tanácsnak jelentést tenni olyan esetekben, amelyekben az irodák anyagszükséglete túllépte az előirányzatot. 85 A Mednyánszky-reformmal majdnem egyidejűleg történt Rhédei Ádám kinevezése a kincstartóság élére. Az öreg Rhédeit (előzőleg a királyi tábla elnöke; a közjogi ellenzék állítja 1833-ban a református egyházi főtanács élére) az 1837— 1838-i kompromisszum emelte ilyen magasra, s egyben olyan feladatkörbe, amelyet betölteni sem kedve nem volt, sem felkészültsége. Nem szándékozta feladni a consistorium elnökségét sem (amely az erdélyi reformkor politikai harcaiban fontos hadállás); ez is Kolozsvárhoz kötötte. S végül 1840 augusztusában Kornis János gubernátor hirtelen meghalt, s Rhédeinek egészen Teleki József beiktatásáig a Gubernium működését is irányítania kellett, ami fontosabb, s amelyet több kedvvel is végzett. Rhédei így elég kevés időt töltött hivatala székhelyén, s a Thesaurariatus működésének irányítása az alelnökre maradt. Az öreg kincstartó több ízben sürgette felmentését, míg végre távozhatott. Utóda (az 1846— 1847-i országgyűlés választása alapján) veje, Mikó Imre lett. 1848/49 a Thesaurariatus számára is meglehetősen viharos időszak. Az erdélyi központi kormányhatóságok túlélték márciust, sőt még az uniót is. A kincstartóság életében 1848 tavaszán-nyarán csak annyi változás történt, hogy az előbb Bécsben tartózkodó, majd Teleki Józsefet a Gubernium élén helyettesítő Mikó távollétében Béldi György alelnök vezette a hatóság működését, amely az uniótól kezdve természetesen a magyar pénzügyminisztériumnak volt alárendelve. Kossuth ismeretes 1848. október 17-i rendelete a Thesaurariatus működésének végét is jelentette volna, ha közben Puchner meg nem indítaná nyílt ellenforradalmiakcióját. A kincstartóság így tovább működött, a császári oldalon, továbbra
