Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

nek alapján született meg a király döntése, amelyet az Udvari Kamara 1811. május 9-én közölt a kincstartósággal. A két Thesaurariatus egyesítendő — szólt a rendelet —, s mindjárt ki is jelölte az új személyzetet. Azzal kapcsolatban egy lényeges elvi megkötést tartalmazott: a bánya- és pénzverési ügyeket ellátó előadóknak, valamint a melléjük beosztott titkároknak és fogalmazóknak megfelelő szakképzettséggel kell rendelkezniük.

75 A referadák elosztása továbbra is a Thesaurariatus elnökének feladata maradt. A két Thesaurariatus egyesítése érintetlenül hagyta korábbi számvevőségeiket; azok továbbra is külön folytatták munkájukat.

76 Az egyesítés és a vele kapcsolatos munkálatok további fontos lépése az 1811. szeptember 30-án az egyesítés tárgyában tartott bizottsági ülés volt. Az ülés jórészt személyzeti ügyekkel foglalkozott; emellett azonban kialakította a Cameralia-referatumok végleges formáját is.

77 {A Montanistica-referatumok feltehetően a korábbiak maradtak.) Az előkészítő tárgyalások idején dolgozták ki (az Udvari Kamara ügyintézését véve mintául) a Thesaurariatus új működési szabályzatát, amelyet aztán Bethlen József (az említett jegyzőkönyvvel együtt) november 2-án, elnöki propositióval tett át a Thesaurariatushoz. Az instructio („seu norma Manipulationis") aprólékosan szabályozza a kincstartóság ügymenetét. A kincstartósághoz érkezett irat vándorút ja a hatóságon belül az elnökségen kezdődött. A Thesaurariatus elnökét illette a postabontás joga. Az irat felbontása és a beletekintés után az iktatóhivatalba (Protocollum Exhibitorum) küldte át azt; szükség esetén rávezette a sürgősség jelzését (ad proximum, urgens, statim assumendum). Az Udvari Kamara rendeleteit, továbbá az Udvari Kamara elnökének rendelkezéseit iktatásra kerülésük előtt az elnöki irodán (cancellaria praesidialis) külön könyvekbe másolták be. Az iktatóhivatalban az iratot bevezették az iktatókönyvbe. Magára az exhibitumra pedig rávezették (ha ez az elnökségen nem történt volna meg) a praesentatumot, továbbá az iktatószámot és (minthogy az egyesítéssel kezdődően Cameralia- és Montanistica-iratok iktatása egyszerre történhet) a „C" és „M" jelzést. Az irat hátára került rövid tárgyi kivonata (annak meghatározásához, hogy az ügy melyik referátumba tartozik) és a referens nevének kezdőbetűje. Ha az exhibitumnak mellékletei is voltak, mindegyikükre rávezették az év- és iktatószámot, magára a jelentésre stb. pedig a mellékletek számát. Ugyancsak az iktatóhivatalban készültek az ún. phylerae scontrales is. (Ezeket referátumonként vagy objectumonként vezették: készítésük módja kb. egyezett az iktatókönyvekével.) Az iktatóból az irat a referenshez jutott. Ott a munka az exhibitum kivonatolásával és a szükséges előiratok szerelésével kezdődött. A referens már így előkészítve kapta meg az iratot. Magának az ügy érdemi (tárgyi) intézésének (tehát e mozzanatban az opinio elkészítésének) módjára nézve a norma manipulationis nem intézkedhetett; azt a törvények és szabályrendeletek határozták meg. A referens teendőiről az ügyintézésnek a tanácsi tárgyalást megelőző szakaszában csak a következőket mondja: az előadó tanácsosnak olyan esetekben, amelyekben egy ügy intézését sürgősnek látja, az elnökség azonban a postabontáskor nem vezette rá az iratra az „urgens" (vagy ezzel értelmileg egyező egyéb) jelzést, jelentést kellett tennie erről az elnöknek.

78 A referens írásbeli votumot vagy opiniót tartozott készíteni a tanácsülés elé kerülő ügyről. A tárgyalásra kerülő udvari kamarai vagy kamaraelnöki rendeleteket teljes részletességgel kellett ismertetnie; az egyéb iratokat csak kivonatosan. A votumnak lehetőleg úgy kellett készülnie, hogy az