Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

ügyekben a döntés secundum majora, aut si tibi servitii nostri ita esse videbitur, secundum saniora" történt. Ha az elnök véleménye ellenkezett a tanácsosokéval, s az ügy nem tűrt halasztást, a thesaurarius (ill. administrator) a többség véleményével ellentétes értelemben is intézkedhetett. A tanács ilyetén működése mellett az utasítás megtartotta az assistensek korábbi szerepkörének bizonyos vonásait is. A fiscalis director továbbra is jogtanácsosként állt a kincstartó mellett. Egyrészt ugyan fontosabb, rendkívüli vagy bizonytalan kimenetelű ügyekben nem volt joga a thesaurarius és a tanács tudta nélkül eljárni, másrészt azonban ezeknek is minden jogi vonatkozású ügyben ki kellett kérniük a director véleményét; szükség esetén más jogi szakértőét is. A feleknek (akárcsak az 1743-i instructio értelmében) fiscalis perekben az udvarhoz való recursushoz volt joguk. Ugyanígy köteles volt a kincstartó az igazgatás többi szakágaiban is meghallgatni az illetékes véleményeket.

52 Az instructio több helyütt részletesen kitért az erdélyi kincstári személyzet kiválogatásának és a thesaurariusnak a tisztségek betöltésében gyakorolt jogkörének kérdésére. Kiemelt helyen (közvetlenül a hatóság alárendelési viszonyát tárgyazó pont után) találjuk azt a rendelkezést, amelynek értelmében megüresedő kincstári tisztségre csak római katolikusok vagy görög egyesültek alkalmazhatók. A tisztségek betöltésére nézve az instructiónak még egy elvi rendelkezése volt: a megüresedő helyekre lehetőleg erdélyiek (de németül tudók) alkalmaztassanak. Ami a dolog gyakorlati részét illeti, arra nézve az utasítás úgy intézkedett, hogy a magasabb rangú tisztviselők (a Thesaurariatus tanácsosai, titkárai, protocollistái, fogalmazói, registratorai és viceregistratorai, registransai, a kincstári pénztár perceptorai, ellenőrei, pénztárkezelői — cassirius —, a fiscalis director, vicedirector, a fiscalis procuratorok és a magasabb rangú fiscalis tisztek) kinevezésének joga az Udvari Kamarát illesse; ilyen tisztségek megüresedése esetén a kincstartó személyi javaslatot tegyen az udvarhoz. A kisebb tisztségek betöltését az instructio a thesaurariusra és a tanácsra bízta azzal a meghagyással, hogy az ilyen rendelkezésekről negyedévente jelentéssel tartoznak az Udvari Kamarának. Emellett az Udvari Kamara óvadékot követelt meg minden számadásra köteles tisztviselőtől. A kincstartó és a tanács jogot nyert arra is, hogy súlyosabb esetekben, és ha a körülmények úgy követelnék, utólagos jelentéstétel kötelezettségével felfüggesszen állásuktól kincstári tisztviselőket. A thesaurarius (Clary is mint administrator) továbbra is megtartotta helyét a Guberniumban.

53 A soron következő nagy változás a bánya- és pénzverésügyi igazgatásban történt. 1771. július 19-én az udvar a bánya- és pénz verésügyi igazgatóságot egyesítette a Thesaurariatusszal, úgy azonban, hogy a kincstartósághoz érkezett ércbánya- és pénzverési ügyeket külön ülésen kellett megtárgyalni, amelyen Claryn kívül csak a Thesaurariatus bányaügyi tanácsosai vettek részt (s mellettük, ha éppen szolgálati ügyben a fővárosban tartózkodtak, a vajdahunyadi uradalom adminisztrátora és a zalatnai főbányamester).

54 A két kincstartóságot tehát mintegy perszonálunió egyesítette; semmi egyéb.

55 II. József uralomra jutásáig nem is volt nagyobb változás a központi kincstári igazgatásban. Az 1780 és 1790 közti időszak első fontos átalakítása a kincstári igazgatás terén az 1782-i ügyintézési reform.

56 Ezt 1784-ben a bányabíráskodásé követte. A nagy átszervezésre azonban csak 1786 elején került sor. Az első lépést az 1785. április 31 Erdélyi kormányhatósági levéltárak 481