Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
5-i rescriptum jelentette; ez jelölte meg a Gubernium és Thesaurariatus összevonásával kapcsolatos teendők megoldásának irányvonalait: a két hatóság személyzete egyesítendő (a levéltárak továbbra is külön tartandók); az ügyvitel egyszerűsítendő; az országos és a kamarai pénztár különállása megszüntetendő; cameralis administratiók létesítendők. Az egyesítés tervének kidolgozását a rendelet egy, a két érdekelt hatóság vezetőiből és tanácsosaiból álló bizottság feladatává tette. 57 A bizottság 1785. június 14-én, 20-án és 28-án tartotta üléseit, s a gubernátor 29-én terjesztette fel a terveket az udvarhoz. A császár 1786. január 16-án hozta meg döntését. A Thesaurariatus in Cameralibust a Guberniumba olvasztotta, amelyet ugyanakkor két testületre bontott. A Gubernium in Politicis et Cameralibus végezte a közigazgatás és kincstári igazgatás országos irányítását; a Gubernium in Judicialibus állt a bírósági szervezet élén. A Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis egyelőre megtartotta önálló létét; a gubernátor csak némi — inkább formai — ellenőrzést gyakorolt felette. Az új központi hatóság alatt kialakult a „kamarai igazgatóságok" hálózata: a cameralis inspectoratus, a tricesimarum administratio és a bányauradalmi igazgatás. Az elsőnek meglehetősen szűkre szabott feladatkör jutott. Az erdélyi Cameralia legjelentősebb részét, a sóbányák és a hozzájuk tartozó gazdaságok igazgatását ti. az udvar 1785-ben a Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis hatáskörébe utalta. A tengelyes sószállítás irányítása inkább volt közigazgatási, mint cameralis feladat; a sókereskedelmet, amely többnyire maguknál a bányáknál folyt le, a bányatisztek bonyolították le (csak elszámolással tartoztak a cameralis igazgatás felé). A harmincadigazgatást külön szerv irányította, s a fiscalis jogügyletek intézése továbbra is a director feladata maradt. A cameralis inspector hatásköre így csak a marosi sóhajózásra, a tizedigazgatásra s kincstári uradalmak (a kolozsmonostori alapítványi uradalmon kívül néhány uradalomtöredék vagy portio 58 ) igazgatására terjedt ki; nem is nyert „administrator" címet. A harmincadigazgatás élére külön administrator került. így alakult ki tehát az országos kincstári igazgatás új rendszere: legfelül a Gubernium (amelynek egyik senatusa részben kincstári ügyeket intézett, s amelynek vezetője meglehetősen formai ellenőrzést gyakorolt a Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis felett), alatta a kincstári igazgatás egyes szakágainak irányítói: a kamarai felügyelőség, a harmincadigazgatóság, a Fiscalis Directoratus és végül a Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis. A szakigazgatóságok ügykörök szerinti (mai szóval „funkcionális") hatáskörét bizonyos vonatkozásban keresztezte a kerületi biztosok területi kincstári hatásköre. A rendszer befejezése a Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis feloszlatása volt. 1787. március 15-én kancelláriai decretum értesítette a Guberniumot az uralkodó határozatáról: a kincstartóság megszüntetendő. A Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis két tanácsosa közül Leitner a Gubernium tanácsába került, „zur Behandlung der etwa vorkommenden in das Politische einschlagenden Montanistischen Gegenstände". A bánya- és pénzverésügy irányítására létrejött új hatóság, a zalatnai főfelügyelőség ti. (amelynek élére a Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis másik tanácsosát, MüUert állították) kettős alárendeltségi viszonyban állt. „Quoad Montanistica und Oeconomica" közvetlenül az Udvari Kamara alá volt rendelve; „quoad Publica und Politica" pedig az illetékes megye és a Gubernium alá. A főfelügyelőség az egész bánya- és pénz verésügyet egyesítette hatáskörében; a sóbányászat felett is irányítást gyakorolt. 59 %
