Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

gyűlés tárgyalásain felmerülő kincstári vonatkozású ügyeket) előzetesen beszélje meg yele. (A katonaság tartása körüli teendői pedig szerény tanácsadásfélére zsugorodtak.) A pénztári ügyek terén az erdélyi kincstári igazgatásra is érvényesek voltak az egész birodalomra nézve kidolgozott elvek. A repraesentans az Udvari Kamara és az Universalbankalitát alá volt rendelve.

20 Csak sürgős és titkos kiadások esetén volt szabad előzetes engedély nélkül kifizetést eszközöltetnie; ilyen esetekben azonban ki kellett kérnie az említett szervek jóváhagyását. Az erődítési ügyek számadásait — az udvarhoz való felterjesztésük előtt — szintén meg kellett vizsgálnia.

21 (Az utasítás csak érintette Haan területi hatáskörének bővülését. A pozsareváci béke következményeképpen a birodalomhoz csatolt Olténia kincstári igazgatását ti. szintén az erdélyi cameralis repraesentans irányította.)

22 Az egykori sókamarás 1722-ben halt meg; utódai sűrűn váltották egymást. Hatáskörük nem változott lényegesen (Olténiának az újabb török háborúban való elvesztésétől eltekintve); csak elnevezésük jelzi az apparátus megszilárdulását. Már Haan közvetlen utóda, Viechter cameralis director néven szerepelt, s a hatóság is felvette a kamarai igazgatóság nevét. Alárendeltségi viszonyában is kevés volt a változás. Felettese volt az Udvari Kamara

23 (és az Universalbankalitát). Maga a Directio még sokban azonos az Apafi-kor (és az 1690-es évek) kincstári igazgatásával. A központi igazgatást a director és kis irodája képviselte. Alája voltak rendelve az egyes kincstári igazgatási ágak irányítói: a sóügy igazgatója (1712 elejétől 1714 végéig a bánya- és szállítási ügyet egyaránt irányító inspector, 1715. december 28-tól ismét külön sófőperceptor és szállítási felügyelő, majd a sófőperceptor helyett-némileg változott hatáskörű inspector), az ércbányászat felügyelője, a harmincadinspeetor,

24 a tizedbérlet-felügyelő

25 és a fiscoApafiana jószágok administratora.

26 A Thesaurariatus nevét az 1713—1714-i országgyűlés candidatiója kapcsán említettük utoljára. A felterjesztést nem követte kinevezés. Az ügy egyelőre lekerült a napirendről. Az udvar pedig akadálytalanul rendezkedett be az erdélyi kincstári igazgatásban. Az erdélyi rendek ugyan 1713 után is egyre-másra fogalmazták meg sérelmi felirataikat arról, hogy a kincstári igazgatásból úgyszólván teljesen kiszorultak az erdélyiek. Az eredmény a várható volt; csak az 1730-as évek közepére kezdett némileg változni az udvar taktikája (nem álláspontja). Miként a kormányzat többi ágában, az udvar a kincstári igazgatás terén is hajlott bizonyos szervezeti változtatásokra. Igaz, e téren még inkább formai engedményekről volt szó, mint egyébként. Nem célunk e helyütt részletezni azokat a tárgyalásokat stb., amelyek a thesaurariusi tisztségnek hosszú üresedés után újból való betöltésére vezettek. A kinevezést az 1742. augusztus 4-i rescriptum adta hírül; Thoroczkai János Joachim nyerte el a tisztséget. Egyidejűleg megkapta a guberniumi tanácsosságot is.

27 1743. szeptember 2-án született meg a thesaurarius új instructiója. Az új utasítás aránylag keveset változtatott a kincstári igazgatás országos szervezetén, ha ezeknek a változásoknak súlya annál nagyobb is. A thesaurarius személyesen, kis iroda segítségével irányította ennek az apparátusnak a munkáját; az egyes igazgatási ágak működéséért az inspectorok voltak a felelősök. Mint korábban is, a thesaurarius most is meghallgathatta (s bizonyos vonatkozásokban köteles volt is kikérni) véleményüket, tanácsukat. Az utasítás egyenesen assistenseknek nevezi őket: a bancalis repraesentanst, a fiscalis directort, a szám-