Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

vevőket, a sóügyi igazgatót, a bánya- és pénzverésügyi inspectort, a harmincadfelügyelőt és a fiscalis jószágok inspectorat. Arról azonban még 1743-ban sem volt szó, hogy a Thesaurariatus tanáccsal rendelkező dicasteriummá alakuljon át (ha még olyan rendszertelenül működővé is, mint az 1743 körüli Gubernium). A thesaurarius mellett állandóan csak a különleges jogállású bancalis repraesentans tartózkodott, a többi assistens közül csak az illető szakág vezetőjét kellett bevonni az ügyintézésbe, a többiek közül pedig azt, aki éppen kéznél volt („quos ex ... assistentibus ad manum habere potuit"). Részletesebben foglalkozott az utasítás a fiscalis directornak a thesaurarius mellett betöltött szerepével. A director nem ügyködhetett a thesaurarius előzetes tudta nélkül; amaz pedig minden jogügyletben ki kellett hogy kérje ennek a véleményét. Ha szükségesnek látta, más jogi szakértőkhöz is fordulhatott.

28 A bancalis repraesentansnak (ezt a tisztséget a már korábban is az erdélyi kincstári igazgatás területén működő, s ott még jó két évtizedig bizalmi állásokat betöltendő Dietterich látta el) az utasítás különleges helyet jelölt meg az erdélyi pénzügyi igazgatásban. A repraesentans természetesen valóban az Universalbankalität megbízottja is volt, s mint ilyen, a pénztári ügyekben tevékenykedett.

29 Emellett azonban mintegy az udvari ellenőr szerepét töltötte be a kincstartó mellett. A thesaurarius nem volt köteles kikérni minden ügyben valamennyi assistense véleményét; a bancalis repraesentansét azonban igen. A kincstári tisztségekben előállott üresedés esetén is vele együtt kellett eljárnia: a substitutio az ő „consilium"-ával történt meg; a vacantiáról és a tett intézkedésekről azonban haladéktalanul jelentést kellett tenni az Udvari Kamarához. Olyan esetekben, amelyekben valamely tisztviselőt meg nem felelő működése miatt fel kellett függeszteni funkciójától, s elmozdítása sürgős volt, ismét csak az ő tanácsának kikérése után történt meg az intézkedés, szintén az utólagos jelentéstétel kötelezettségével. A kincstartó az Udvari Kamarának volt alárendelve; kincstári ügyekben más hatóságtól nem is fogadhatott el rendelkezést (még az uralkodó által aláírt expedíciót sem, ha ez nem az Udvari Kamarán keresztül történt). A thesaurarius (mintáz 1690-es— 1700-as években) ismét tagja lett a Guberniumnak. Részt kellett vennie a Főkormányszék ülésein, hathatósan védelmezve a kincstári jogokat.

30 A thesaurariusi tisztség visszaállítása megtörtént hát — ha Thoroczkai hamarosan bekövetkezett halála némi zavarokat okozott is az igazgatásban. Az új thesaurarius, Bornemissza Ignác József kinevezésére 1746 augusztusában került sor.

31 Az elkövetkező két évtizedben az erdélyi kincstári igazgatás is részese lett a birodalmi igazgatás egymást követő reformjainak. Az első lépés, amely Erdélyt érintette, Wiesenhütten kinevezése volt „Militär- und Schuldenskassae, Kupferund quecksilberfundo bestellter director"-rá.

32 Ez az intézkedés vonta maga után négy hónappal később az Universalbankalität feloszlatását.

33 Dietterichhez mint interimalis directorhoz 1746. január 21-én indult el a rendelkezés, amely a repraesentatio megszüntetését tartalmazta. A kisebb jelentőségű pénztári ügyek a következőkben a helyi pénztári szervek által voltak intézendők; a fontosabbakban az Udvari Kamara volt hivatva rendelkezni. A pénztári szervek heti jelentéssel s negyedévi számadással tartoztak az Udvari Kamarának.

34 Időben majdnem párhuzamosan történt két újabb nagyarányú szervezeti változás előkészítése és lebonyolítása. 1745. július 24-én Mária Terézia feloszlatta a Neoacquistica Commissio-t. Helyébe egy, közvetlenül a királynőnek alárendelt bizottság lépett Ferdinand Kolowrat elnöklete alatt. Teendői egyelőre a bánáti és szerb ügyek voltak. 1745.