Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

(vagy csak egészen korlátozott területen, az ország egész területére nézve pedig csak rövid időszakokban) erdélyi császári kincstári igazgatásról beszélni, bár Johann Ehrenreich Seeau és tisztjei Erdélyben maradtak; az apparátus készen állt a feladatok elvégzésére olyankor, amikor az ország rövid időre a császáriak kezére kerül: biztosokat küldött ki stb. Maga Seeau 1706-ban távozott; utóda az Erdélyben korábbi hivatali működése révén ismerős Kleinburg lett. A bizottság vezetőjének kicserélését közlő rescriptum

13 1706. február 12-én kelt; az év április 12-én az udvar ígéretet tett a Thesaurariatus visszaállítására.

14 A végrehajtásra azonban nem került sor. Kleinburg utódaként pedig 1708-ban Ignaz Haan került az erdélyi kincstári igazgatás élére, korábban különálló vagy lazán összefüggő szervek hatáskörét nyerve el hatósága számára. A volt erdélyi sófőperceptor

15 ti. „Oberprouiandt-commissarius"-ként az erdélyi kincstári, adó- és commissariatica-igazgatás élére került. Alá voltak rendelve, s számadási kötelezettséggel tartoztak neki a korábbról már ismert kincstári igazgatási főtisztek; a harmincad-, az ércbánya-felügyelő, a főpénztárnok és a számvevő. A rendkívüli helyzethez mért jogkört nyert a kincstári tisztségek betöltésére.

16 Instructiója egyébként inkább csak legközelebbi, konkrét feladatait jelölte meg a só- és ércbányászat, pénzverés, a kincstári tisztek használhatóságának felülvizsgálata stb. terén. Helyét az igazgatási apparátusban szintén a háború kialakította rendkívüli körülmények határozták meg. Az Udvari Kamara alá volt rendelve; az adta ki instructióját is. Az erdélyi főhadiparancsnok teljhatalma azonban vele szemben is érvényesült: nem rendelkezhetett anélkül. A főhadiparancsnok teljhatalma hidalta át a polgári igazgatásnak közigazgatási—bíráskodási, ill. pénz ügy igazgatási ágakra való megoszlását is.

17 Ez a szükségszülte igazgatási berendezkedés túlélte a szatmári békét is. S ha 1713—1714-ben sor került is az erdélyi közigazgatási és bíráskodási hatóságok újjászervezésére, a Thesaurariatus visszaállításával nem voltak ilyen szerencsések a rendek. Csak a kincstartói candidatio felterjesztéséig jutottak el.

18 Haan továbbra is mint Oberprouiandtcommissarius irányította az erdélyi kincstári igazgatást. Hatásköre újabb rendezésének csak 1721-ből van nyoma. Haannak most már mint cameralis repraesentansnak az év július 30-án kelt utasítása továbbra is fenntartotta az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjének kettős alárendeltségét. A repraesentans természetesen az Udvari Kamarának kellett hogy számot adjon működéséről, de a főhadiparancsnok fősége is megmaradt vele szemben. Mindenesetre a pura Cameralia intézését (ha a generális autoritása alatt is) maga látta el: az alárendelt hivatalokkal közvetlenül levelezett, visitatiójukat, elszámoltatásukat maga végezte; a tisztségek betöltésének ügyében is független volt tőle. Csak akkor kellett hozzá fordulnia, ha katonai assistentiára volt szüksége, vagy valamely „gravior casus" adódott. A Cameralia mixta területén (új bányák, aranymosó művek, harmincadhivatalok létesítése, régi harmincadok áthelyezése stb. tartozott ide, egyszóval minden olyan ügy, amely a közigazgatást is illette, azonkívül a katonaság ellátásával kapcsolatos teendők) már jobban meg volt kötve a keze. Az ilyen kérdéseket előzetesen meg kellett tárgyalnia a főhadiparancsnokkal, s a történtekről jelentést kellett tennie az udvarhoz. Nagyobb fontosságú ügyekben azonban csak véleményes jelentést terjeszthetett fel, az udvari szervek döntését várva meg.

19 Az adó- és Commissariatica-igazgatás terén hatásköre csökkent. A főhadiparancsnok csak arra volt kötelezve, hogy az évi adókivetés ügyét (valamint az ország -