Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

ségük uradalmat nyert donatióként; iskoláik támogatást kaptak. Egyházi szervezetük szabadon épült ki. A görög szertartású templomokat maguknak foglalták. Papjaik mentességekben részesültek. A görög egyesültek tisztségeket nyerhettek el; már a 18. század első felében megjelentek az országos kormányszervekben is. Ugyanakkor a görög nem egyesülteknek még egyházi szervezetéről is csak korlátozott értelemben lehet beszélni. Püspökségük nem volt; papjaikat a román fejedelemségekben képezték (akik ti. hozzájutottak ehhez). A disunitusok „be nem vett" felekezet volt Erdélyben; jobbágyok, szabad parasztok, bányászok és részben a román kisnemesség felekezete. A Habsburgok támogatását élvező görög egyesült egyház azonban mégsem tudott elégséges sikert elérni. Az uniónak való ellenszegülés, az erdélyi román nép harca lelkiismereti szabadságáért ti. időnként igen élessé vált. Helyi megmozdulások, a Visarion vezette mozgalom és utórezgései mutatták az ellentétek meglétét. Mikor Seeberg 1754-ben vizsgálatot tartott Zaránd megyében arra nézve, hogy a megye román népe az erdélyi görög egyesült vagy az aradi (szerb) görög nem egyesült püspök fennhatósága alá kíván-e tartozni, a megyében egyetlen család nem akadt, aki az első mellett döntött volna. 1759. július 13-án Mária Terézia türelmi rendeletet adott ki a görög nem egyesültek részére; erre Erdélynek úgyszólván egész román népe megmozdult. Az unitusok tömegesen álltak vissza régi hitükre, nemritkán a görög egyesült pap egyedül maradt meg az unión egy-egy egyházközségben. Gyakran azonban maga a pap is átállt, magával vive az eklézsiát. A disunitusok visszafoglalták templomaikat, amelyeket annak idején erőszakkal vettek el tőlük. Megverték, elkergették a görög egyesült papot, háza népével együtt. A mozgalomnak antifeudális éle is volt; a jobbágyok megtagadták az engedelmességet a földesúri tiszteknek, szolgáltatásaik meglazultak. A megmozdulás vezetője egy Stan Popovici nevű, Hunyad megyei származású szerzetes volt, akit a szerzetességben felvett nevén Sofronieként ismer a történelem. Az Érc-hegységben tartotta főhadiszállását, de szükség esetén az ország más részein is megfordult. Biztosai azonban az egész országot bejárták. Bár parasztfelkelésre nem került sor, az erdélyi birtokos nemesség és a görög egyesült klérus nagyfokú nyugtalansága általános volt, s ez a kormányszervekre is átragadt. Az udvar 1761. március 18-án Buccow lovassági tábornokot, Erdély új főhadiparancsnokát küldte biztosként a kérdés megoldására, egy vegyes bizottság élére, amely 1761 áprilisában kezdte meg munkáját. Különleges szerv volt ez, nem tartozott a Gubernium alá; a Gubernium a Commissio támogatására volt utasítva. Buccow és biztostársai azonban a Gubernium értesítése vagy megkeresése nélkül is küldtek rendelkezéseket alsóbb hatóságokhoz. A Commissio egyik feladata annak megállapítása volt: az egyes helységekben ki melyik felekezethez tartozik a két szóban forgó közül, kié a helységek temploma, s az egyes egyházak milyen ingatlanokkal rendelkeznek. Ennek a vizsgálatnak alapján kellett megtörténni az egyházközségek végleges szétválasztásának és a templom egyik vagy másik félnek való odaítélésének. A feladat megoldásában az alsó közigazgatási apparátus játszott nagy szerepet: a Gubernium rendelkezése értelmében a törvényhatóságok végezték el az összeírást az egyes helységekben. Ezzel azonban a munka még nem merült ki. A bizottságnak foglalkoznia kellett azzal a nagyszámú panasszal, amellyel parókiájukból elkergetett, megvert, egyházi funkcióik végzésében megakadályozott görög egyesült papok fordultak hozzá. Sűrűn érkeztek hozzá jelentések Sofronie és biztosai tevékenységéről (megküldve a szerzetesnek