Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

ból, ül. azon át Keletről behozott cikkek) és a nagyban való kereskedést hagyva meg nekik, a vásárokon való részvétel meüett. Végül elrendelte a cégjegyzések összegyűjtését is. Külön foglalkozott az utasítás a bizottság ellenőrző tevékenységével. Felügyeletet keüett gyakorolnia a céhek pénztárai (Laden und Zunftgelder) felett. Büntető hatóságot is gyakorolt. Felügyelt a kereskedelemre, az áruk minőségére. Kitért a termelés fokozása céljából létesített prémiumok kérdésére is. A bizottságban a főszerepet a referens vitte. A Guberniumhoz érkezett és a bizottságot ülető iratokat iktatás után a Commissio Commercialis elnökéhez tették át; ez a bemutatás keltének rájuk jegyzése után mind ezeket, mind a közvetlenül hozzá érkezetteket áttette a referensnek. A bizottság többi tagjai csak akkor szerepeltek előadóként az ülésen, ha saját maguk kívántak előterjesztést tenni. Az elnöknek jogában áüt fontosabb exhibitumokat vagy a bizottság tagjaitól származó előjegyzéseket tárgyalás előtt köröztetni a tagok közt. A bizottságnak hetenként kellett üléseket tartania (ez nem vált áUandó gyakorlattá). Az utasítás a referensnek még külön megbízást is adott: Michael Bruckenthal tiszténél fogva az erdélyi manufaktúrák főfelügyelője lett. (Az 1771. március 19-i rescriptumot és a bizottság instructióját 1. F 46. 1771 : 1651 sz. alatt.) A hatalmas operatumból az udvar erdélyi gazdaságpolitikája bontakozik ki. Az alapos áttekintéssel kívánt rendelkezni (1771-ben már jórészt rendelkezett is) Erdély gazdaságának helyzetéről. Tisztában volt a mezőgazdaság elmaradottságával, a fejlettebb kultúrák, a mezőgazdasági szakképzettség hiányával éppúgy, mint az ipar fejletlenségével, a céhes ipar bajaival és a manufaktúra-ipar rendkívüli szerény voltával, a kereskedelem gyengeségével és a kereskedőtőke koncentrációjának alacsony fokával. Annyiban is reálisan ítélte meg Erdély helyzetét, hogy abban a birodalom adott vámpolitikája mellett aligha van remény új, igényesebb árukat készítő, nagyobb beruházásokat követelő iparágak létrehozására, s a még meglevő egy részét is el fogja söpörni a birodalom „más részei" (az örökös tartományok) fejlett iparának versenye. Ebben a helyzetben csak azoknak az iparágaknak volt (korlátozott) jövője, amelyek a legszűkebben vett helyi fogyasztás számára dolgoztak. Ez a politika az ország teljes gyarmatosítását jelentette, Erdély elmaradottságának rögzítését. Elsősorban textilnyersanyagokat és bőrt száüítson Erdély, amely szerény saját textüiparral és minimális vasiparral rendelkezik: ez volt az udvar elképzelése a kis ország gazdaságáról. E mellett a politika meüett hiába kísérletezett Spindler és Ihle manufaktúrák létrehozásával; hiába próbált kedvezményekhez jutni Dsauli, s nem sok gyakorlati eredménye volt a tudós Fridvaldszky kutatásainak sem. Megjegyzendő: a bizottság figyelme korántsem tudott kiterjedni mindazokra az ügyekre, amelyeknek eüátását az instructio lelkére kötötte. Másrészt azonban hatásköre némileg bővült a mezőgazdasági társaság feloszlása következtében. A bizottság 1777-ig működött. 1776-ban megszűnt az udvari gazdasági tanács (Hofkommerzienrat), s a birodalom egyes országainak gazdasági bizottságai rövidesen osztoztak sorsában. Az erdélyi Commissio Commercialis feloszlatását az 1777. november 13-i rescriptum rendelte el azzal, hogy a bizottság által intézett ügyeket a jövőben a teljes Gubernium tárgyalja meg. [A bizottság működésének rövidre fogott, s az udvar erdélyi gazdaságpolitikájának cél16* 243