Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

Bevezetés

török és tatár hadak általi feldúlatása). A Habsburg-korszakban a hiteleshelyi anyag gyarapodása, a törvénycikkeknek a levéltárba kerülése és a Majláth György királyi biztos kerületébe tartozó helységek 1819—1820-i úrbéri összeírásainak itt elhelyezése jelenti az anyag növekedését, s a nem jogbiztosító jellegű anyagnak eléggé barbár kezelése az előbbit többszörösen meghaladó fogyását. A kolozsmonostori konventi levéltár története részleteiben még tisztázatlan, de lényegében a gyulafehérvári káptalanéval mutat paralel vonásokat. A Gubernium önálló levéltárának már a 17. század végén van nyoma: 1698. április 4-i császári rendelet már az archívum Transylvanicumról beszél. Ennek inkább archivum-jellege volt, mint hivatali irattárszerű vonásai (az udvari kancellárián kelt donatiók és hasonló expeditiók, a királyi könyvek és egyéb közönséges érdekű iratok — acta publica — voltak benne elhelyezendők). A registrator már ebben az időben feltűnt a Gubernium tisztviselői közt. A későbbi évtizedekben kevés a változás; csak 1771 után került sor az anyag általános rendezésére, jelzetekkel való ellátására és mutatózására. Ez a munka feltehetően selejtezéssel is járt együtt (az ülés jegyzőkönyvek jóval több iratról tudnak, mint amennyivel ma rendelkezünk; amellett maradt néhány csomónyi olyan iratanyagunk az 1760-as évek végéről, amely jellegében semmiben sem különbözik a Gubernium akkori jelzetes irataitól, de nem került be a jelzetes sorozatba; ilyen felírást is találunk rajtuk: „acta conservanda", ami szintén selejtezésre utal stb.). Az iktatás kezdete óta a Gubernium azóta keletkezett általános irataiban nincs selejtezés (egyik fórumáéban sem). Az országos főbiztosság és az országos főszámvevőség 1848 előtti anyagának már szerencsétlenebb sors jutott. Az országos főbiztosság 1780 előtti iratanyagából ülés jegyzőkönyveken, számadáskönyveken stb. kívül töredékes iratanyag maradt meg. Az országos számvevőség 1833 előtti anyagából is csak egy töredék maradt (a számvevőség ún. archívuma) és az Exactoratus Pupillaris, majd Departamentum Pupillare 1833 előtti anyaga. Ezt az utolsót megkímélte a selejtezés, az országos számvevőség többi anyagát elpusztította. (Már a hatóság megszűnése után, 1872 tájt végzett egy selejtezés az országos főszámvevőségnek talán legértékesebb forrásanyagával: az adótabellákkal.) A kincstári hatóságok iratanyaga még ennél is rosszabbul járt. A bányafőhatóságok iratai egyáltalán nem kerültek be a Magyar Országos Levéltárba (ez alól csak azok a bányaügyi iratok képeztek kivételt, amelyeket — a többivel ellentétben — nem válogattak ki azoknak a kincstári főhatóságoknak iratai közül, amelyek kamarai és bányaügyeket egyaránt intéztek, valamint két állagtöredék a kincstári hatóságok elnöki levéltárában s végül az Erdélyi Fiscalis Levéltár bányaügyi iratai). A kincstári hatóságok megmaradt iratainak levéltári kezelése bizonynyal a fejedelmi praefectura conservatoriuma gyakorlatának folytatása. Apor István kincstartó korában maga is rendelkezett hivatali archívummal, amelyet halála után vettek lajstromba szállásán. A Cameratica Commissiónál kezdettől megvannak az iratőrzés jelei. Hogy azonban az őrzés módja hogy fejlődött tovább, az ma igen nehezen volna megállapítható. Az iratanyag nagyobb felét kitevő 1845 előtti résznek legalább 90%-át pusztította el a selejtezés. A selejtezés a Thesaurariatus tárgyi sorozatait (az ún. Acta Nr. X. sorozatot) és az elnöki iratokat is érintette; a II. József által létrehozott igazgatóságok irataiban végzett pusztítások közül a harmincadigazgatósági selejtezés még az 1790-es években folyt le, a kamarai felügyelőség selejtezésének időpontja ismeretlen. A kincstári hatóságok iratanyagának pusztulása annál tragikusabb, mert ülés jegyzőkönyveik (töredék-