Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
Bevezetés
anyagtól eltekintve) és iktatókönyveik csak 1783-tól kezdve maradtak meg, a korábbi évekből pedig csak szűkszavú mutatókönyvek (és az Acta Nr. X. esetében lajstromok) őrzik az iratanyag emlékét. Az Erdélyi Fiscalis Levéltár tulajdonképpeni működése 1769-ben kezdődött. A kincstár össze kívánta gyűjteni a jogait biztosító iratokat. Erre a célra az újonnan létesített archívumot széles gyűjtőkörrel ruházta fel: nemcsak az erdélyi kormányhatósági, ill. országos levéltárakból, magánlevéltárakból, hanem magyarországi hatósági és magánlevéltárakból is összegyűjthette az ilyen természetű iratokat. A gyűjtés valóban nagyarányú volt, s a feldolgozás mai szemmel nézve talán némileg nehézkes, de mindenképpen rendszeres és alapos. Ezt a levéltárat megkímélte a selejtezés. A Fiscalis Directoratus fondját annál kevésbé. Ennek a hatóságnak tetemes ügy irattömegéből néhány csomó maradt az 1872-i szörnyű selejtezés után; a csonkból s a directoratus más hatóságokhoz került kiadványaiból az iratok ügyiratszerű kezelése megállapítható. A kamarai számvevőség iratanyaga feltehetőleg rendezetten került a Magyar Országos Levéltárba; hányattatásai során azonban ez a rend megbomlott, s nagyobb arányú rendező munka volt szükséges helyreállításához. Az alapítványi számvevőség (Exactoratus Fundationalis), az építési igazgatóság (Directio Aedilis) és a II. József által létrehozott három kerületi biztosság iratanyaga többé-kevésbé épen került a Magyar Országos Levéltárba. Az 1849. évi erdélyi kormányhatóságok közül csak néhánynak maradtak meg iratai. Ezek közül is a teljhatalmú országos biztosok működése iratanyagának legértékesebb része: a biztosi hivatal Csányi László alatti működésének iratai csaknem egészükben az aradi Kultúrpalota Múzeumába s onnan később a Román Akadémia bukaresti kézirattárába kerültek. Az 1849 és 1869 közti időszak iratai sem mentesültek a veszedelmektől. A Militär- und Civilgouvernement és a Statthalterei in Siebenbürgen fondjából — a viszszaállított Főkormányszéknek való átadásuk előtt — az átadók kiemelték a katonai vonatkozású iratokat s a politikai rendészetét. Az Exactoratus Provinciális helyébe lépő államszámvevőség (Staatsbuchhaltung) iratanyagából csak egy töredék került a Magyar Országos Levéltár anyagába; a főbiztossági szervek anyaga épebb. Az 1849 utáni kincstári igazgatási szervek iratanyaga csak 1852-ig bezárólag került a Magyar Országos Levéltárba. A többit az erdélyi kincstári hatóságok levéltárának átvételekor (selejtezés után) visszaküldték a nagyszebeni pénzügyigazgatóságnak, hogy ezzel el is veszítsük a nyomát. Az Erdélyi Királyi Biztosság fondja láthatólag ép. A Magyar Országos Levéltárban ezekből a levéltárakból alakult ki az erdélyi osztály. Ez azonban nem máról holnapra történt. Az osztály első vezetője, Jakab Elek — akiről alább részletesen emlékezünk meg — még közvetlen igazgatási gyakorlatából ismerte az iratoknak egy részét. Az országos főszámvevőségek levéltára azonban számára is ismeretlen terület volt: a Budapestre felszállítás után a földön rakták halomba ezt az anyagot. Ez mentette meg a selejtezéstől is (Pauler selejteztetni akarván az anyagot, Jakab Elek azt jelentette neki, hogy ezeket az iratokat ő soha senkitől nem vette át leltár mellett, nem tudja, hogy mi van bennük, s így nem vállalhatja a selejtezést). Mire az erdélyi osztály anyagának rendezése nagyjából befejeződött, már folyt az első világháború. A háború után csak 1939-ben került sor arra, hogy az anyagot újból felállítsák. A második világháború után 1950 nyarán került sor új felállítására. Végleges rendje több nagy rendezési munka s a leltározás eredményeképp alakult ki.
