Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
is), az intézménybe való felvétel ügyeit, az árvaházaknál a korhatárt elértek letelepedését, személyzeti ügyeiket, számadásaikat és rendszeres jelentéseiket találjuk. A kolozsmonostori uradalom felterjesztett anyagának legfontosabb részét a számadási anyag tette. A bizottságot később — már az általunk tárgyalt időszak lezárulta után —- újból egybeolvasztották az egyházügyi és iskolaügyi bizottsággal, amely a Gubernium feloszlatásáig végezte az egykori alapítványügyi bizottság feladatait is. A bizottságnak csak ülés jegyzőkönyvei maradtak az állagban, s egycsomónyi vegyes iratanyag tartozik még ide. Ugyiratanyaga a Gubernium Transylvanicum (in Politicis) sorozatban található. Az ülés jegyzőkönyvek a szokott módon készültek. Részben fogalmazványok, részben tisztázatok. Az egyes ülések jegyzőkönyvei időrendben követik egymást; az időrend helyenként megtört. A vegyes csomó nem tartozik szorosan a bizottság anyagába; csak bizonyos tárgyi egyezés indokolja odacsatolását. Alapítóleveleket, alapítványok ügyében folytatott hivatali levelezést tartalmaz, emellett kimutatásokat az alapítványokról, nyugtákat és nyilvántartásokat a belőlük történt kölcsönzésekről s egy elaboratumot 1790-ből, az alapítvány ügyi bizottságra vonatkozólag. Segédkönyv nem készült az állaghoz. így a kutatás a kötetek átforgatásával, ill. a csomó darabról darabra való átnézésével történhet. A jegyzőkönyvekben való kutatásnál a kutatónak könnyebbségül szolgálhat munkájánál annak ismerete — amire közvetve vagy közvetlenül a Gubernium Transylvanicum (in Politicis) megfelelő iratanyaga is utal —, hogy a bizottságban mikor tárgyaltak egy ügyet. A kérőlapon az állag neve mellett annak az időszaknak megjelölését kell feltüntetni, amelynek jegyzőkönyveire a kutatónak szüksége van. F 57. COMMISSIO URBARIALIS (Commissio Urbarialis in objecto novae regulationis, Commissio Gremialis in urbarialibus ordináta) (A Gubernium úrbéri bizottságának iratai) (1770-es évek-) 1819-1848 (-1868) 30 kötet, 2 csomó 1—15. Ülés jegyzőkönyvek (Protocolla Commissionis in objecto regulationis urbarialis, Protocolla Commissionis Urbarialis) 1819—1832 15 kötet 16—30. Kötetekbe kötött előadóívek (Phylerae referadales in urbarialibus) 1832—1846 15 kötet 31—32. Vegyes iratok 1770—1868 2 csomó Ez az állag két szervnek (az új úrbéri szabályozás ügyében kiküldött bizottságnak — Commissio Urbarialis in objecto novae Regulationis — és a kebli úrbéri bizottságnak — Commissio Gremialis in Urbarialibus ordináta —) külön állagként kezelt iratait tartalmazza. A két bizottság működése egymásba folyik. A bizottságokat az 1819-cel kezdődő úrbéri rendezési kísérlet hozta létre. A rendezés az 1819. május 17-i rescriptummal indult meg; ez magában foglalta a regulatióval kapcsolatos összes elvi intézkedéseket, ide értve a rendezés technikai végrehajtásának legfőbb vonásait is. A rendezés irányítására az udvar jónak látta nem erdélyi személyeknek az országba küldését. A választás Cziráky Antalra, a