Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
későbbi jegyzőkönyvek részben minden tárgyi csoportosítás nélkül adják az egye 8 üléseken megtárgyalt ügyekről készült feljegyzéseket, részben pedig objectumok szerint megosztva (objecta 1° orphanotrophium Regio Theresianum Cibiniense, 2° Res Catholicas, 3° Res Fundationales, 4° Res Fundi Religionis concernentia; másutt in orphanotrophialibus, in re unionis, in fundationalibus és in rebus scholaribus a beosztás). A jegyzőkönyvbe felvették olyan ügyek kivonatait is, amelyeket nem tárgyaltak üléseken, hanem per circulationem intéztek el. Az előadói tabella azt tünteti fel, hogy a bizottság egyes ülésein mely ügyeket tárgyaltak. Ülésenként tagolódik; az ügy előadójának nevét, az ülés jegyzőkönyv lapszámát, az irat küldőjének nevét adja meg, s végül azt, hogy az ügy elintézését kinek küldték meg. Az iratsorozat egysége az egyes ügyirat; ez a bizottsághoz érkezett iratból, az előadóívből és az elintézés fogalmazványából áll. Ez a sorozat rendezett. A Guberniumnak a bizottsághoz intézett rendeletei puszta exhibitumok. Időrendbe vannak beosztva (az 1782. évi iratok közé azonban 1783-iak is kerültek, amelyek keltének hónapja és napja megegyezik az 1782. éviekével, az évszám eltérése pedig elkerülte az anyag rendezőjének figyelmét). Segédkönyvül iktató- és mutatókönyv szolgál az iratokhoz. Az iktatókönyv az irat iktatószámát közli, majd keltét és a bizottsághoz érkezésének időpontját, előadóját, tárgyát, az ügyben hozott határozat keltét és azt, hogy kihez történt az elintézés, mikor érkezett az a kancelláriára, ki tisztázta (külön tüntetve fel az expeditum és melléklete tisztázójának nevét), s mikor hagyta el az irat a kiadót. Később a tárgyrovat utáni bejegyzések csak a bizottsági és guberniumi tárgyalás keltét és azt tüntették fel az iktatókönyvben, hogy a Gubernium kihez bocsátott ki elintézést, s végül hogy az irat mikor jutott az expediturára. Az utolsó, 1786— 1787-i iktatókönyvben az elintézésnél már csak egy keletbejegyzés szerepel. A mutatókönyvek betűsorosak. Címszavaiknál az irat tárgyának rövid kivonatát és az irat számát tüntetik fel (hol a bizottságnál nyertet, hol a guberniumi iktatószámot, hol mindkettőt együttesen). A kutatás az ügyiratokban a mutatókönyvek alapján történhet. Az ülésjegyzőkönyveknél támpontot kell szerezni arra nézve, hogy a keresett ügy mikor került a bizottság elé. Ez az iktatókönyvekből vagy az ügyiratokon található feljegyzésekből áliapíthatható meg. Ilyen támpont híján végig kell forgatni a köteteket. A kutató a kérőlapon az állag és sorozat nevét és ülés jegyzőkönyv kérése esetén azt az időszakot tüntesse fel, amelyben kutatásokat kíván végezni, ügyiratok esetén pedig az irat sor-, ill. iktatószámát. F 54. COMMISSIO LITTERARIA (Commissio Litteraria, Commissio in re litteraria,, Commissio in negotio studiorum) (A Qubernhim iskolaügyi bizottságának iratai) 1781-1789 7 kötet 1—7. Ülésjegyzőkönyvek 1781—1789 7 kötet Az iskolaügyi teendőkkel a Gubernium kebelében a bizottság felállítását megelőzően az egyházügyi bizottság foglalkozott. Annak hatásköréből vágott ki egy részt a külön iskolaügyi bizottság létrehozása, amely 1781 májusában történt. A május 16-i rescriptum (F 46. 1781: 3977) — számos más iskolaügyi rendelkezés