Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

as évekig teljes rendetlenség uralkodott — mint azt Auersperg ismert előterjesztése leírja. Az iratokat csak kb. 1760-tól lajstromozták; mutatóval ezek sincsenek ellátva. A korábbi anyag teljes összevisszaságban, segédkönyvek nélkül hevert az irattár helyiségeiben. A rendezés munkája 1768-ban indult meg, az intézkedéseknek abba a sorozatába kapcsolódva bele, amelyek az erdélyi kormányhatóságok levéltárainak rendezését célozták.

69 Nagyobb lendületet azonban csak az 1771. október 19-i rescriptum után vett. A rescriptum az anyagnak betűsoros mutatóval való ellátását írta elő, azzal a könnyítéssel, hogy csak 1740-ig vagy 1750-ig visszamenőleg kell segédeszközöket készíteni az iratokhoz. Egyben pedig selejtezést rendelt el: kiselejtezhetőnek és elégethetőnek találta a tíz évnél régebbi ülésjegyzőkönyveket, a katonaság dislocatióját feltüntető táblázatokat, a magánosok kérvényeinek egy részét és a „régebbi" adótabellákat; a legutolsókból azonban megtartandó volt mindegyik adórendszer időszakából circulusonként egy-egy példány.

70 A selejtezés kérdésével 1771. december 11-én újabb rescriptumban foglalkozott az udvar: úgy rendelkezett, hogy ezt a munkát a registrator végezze, a kiválogatott iratokat pedig két guberniumi tanácsos nézze át, s ha ki nem selejtezhető iratokat találnak, tegyenek az ügyről jelentést a teljes tanácsülésen, amely azután döntést hoz.

71 A selejtezés története még feltáratlan; az azonban bizonyos, hogy az iratok igen nagy százaléka esett áldozatául. Inkább tudjuk nyomon követni a rendezés történetét. A registrator — 1768-i szóbeli instructiója után — 1771. november 10-i írásos utasítást is kapott a rendezési munkákra nézve. Az egész munkát ő irányította; ő osztotta ki az iratokat kivonatolásra beosztottjainak. A kivonatok alapján készült azután a mutató. Egy személy külön a Gubernium protocollumaihoz készített indexet. Ha az iratokban hiány mutatkozott, a protocollumból kellett megállapítani: mi volt a hiányzó darab, s honnan volna pótolható. (Az elpusztult rescriptum ok másolatát az Erdélyi Udvari Kancelláriától kellett kérnie.)

72 A munkálat 1771. november 15-én indult meg. Az első lépés az ügyiratanyag évek szerint történő szétválogatása volt. (Az egyes éveken belül nem létesítettek pontosabb időrendet.) Azután mindjárt a conscriptiók rendezésére került sor; ezeket törvényhatóságok és városok szerint osztották be a fasciculusokba. Ezt nagyszámú kisebb tárgyi csoport évek szerinti szétbontása követte. Majd jegyzék készült a Cista Diplomática anyagához. Külön gyűjtemény jött létre „Privatorum tam Litteralia, quam Resolutiones Guberniales ad Memorialia in diversis Annis datas in se continens". Azután az 1766—1767 évek mutatóinak pótlására került sor, majd a királyi rescriptumok és decretumok mutatóinak elkészítésére; ezekkel indult meg az ülésjegyzőkönyv- és iratanyag tulajdonképpeni mutatózása. Közben még egy kisebb munkálat iktatódott be a főfeladat teljesítésébe: egy kisebb családi levéltári anyag kivonatolása a Gubernium levéltára részére.

73 A munkálat II. József alatt fejeződött be.

74 1790-ben azonban a Gubernium Kolozsvárra költözött, meglehetősen sürgősen, hogy ezzel is nyugtassa a háborgó kedélyeket. Csak tízévi registratura anyagát vitte magával; a többi Szebenben maradt. Körülbelül fél századig tartott ez az állapot: Kolozsvárott egy rendszeresen kezelt registratura-anyag, Szebenben pedig a pusztuló Archívum Vetus. Igaz, történtek kísérletek a régi levéltár megmentésére. Koszta István évekig (1801 és 1807 között) levelezett az átszállítás dolgáról. 1821-ben Straussenburg Dániel, az Exactoratus Provinciális akkori elnöke figyelt fel a levéltár sorsára. A Gubernium rendeletére Bálint György, a Supremus Commissariatus cancellistája fogott hozzá az iratok