Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

resciptum azonban hangsúlyozta, hogy az elnök revisiojoga nem csorbítható, sőt adott esetben a felülvizsgált ügyre vonatkozó iratokat is magához kérheti. Intézkedett a rescriptum az iránt is, hogy az irodaigazgató (a Guberniumnál a cancellarius provinciális látta el ezeket a teendőket) tartson gyakori és váratlan ellenőrzéseket a dicasterium segédhivatalaiban. A rescriptum végül instructiók kidolgozását rendelte el a Gubernium működésének különböző ágait illetően.

58 Addig is azonban, míg ez megtörténnék, rögtöni gyakorlati rendszabályként a következőket közölte a Főkormányszékkel: időkímélés céljából a referensek úgy fogalmazzák meg votumaikat, hogy azok mindjárt elintézésfogalmazványul is használhatók legyenek. A referensek háromhavonta tegyenek jelentést az elnöknek a referada állapotáról. A felségelőterjesztések fogalmazványát is fel kell olvasni a Guberniumban. Az expeditióért a referens is felelős. Az ülés jegyzőkönyvek az ülés napjától számított legfeljebb négy héten belül

59 feltérj esztendők az udvarhoz (ha erre valamely okból nem lenne mód, a gubernátor elnöki úton jelentse ezt). Az elnöki iktatókönyvek is felküldendők (háromhavonként, jelentés kíséretében).

60 A Gubernium az év május 27-i felségelőterjesztésében tette meg (csekély számú) észrevételét a rescriptumra.

61 Az udvar válasza 1814. szeptember 23-án kelt; a rescriptum lényegében véve annyi módosítást engedélyezett, hogy csak a fontosabb felségelőterjesztések ol vasán dók fel a tanácsülésen — s amellett magyarázatokat fűzött az április 9-i rendelet néhány homályos pontjához.

62 Az 1817-ben Erdélyben utazó császárt a díszkapuk mögött a kormányzat züllésének konkrét képe fogadta: Kolozsvárott az ínség szörnyű látványa, s az országon végigutaztában az ismét csak tizenegynéhányezer kérvény közt a törvényhatóságok működése elleni panaszok (parasztok panaszos instantiáiban, felterjesztésekben stb.).

63 Még egy erőfeszítés következett az erdélyi kormányzat rendbehozására, az úrbéri rendezési kísérletekkel egyidőben. Bánffy azonban már nem vállalta ezt a feladatot: a több mint fél évszázadot állami szolgálatban (s egyharmadot a Gubernium élén) töltött aggastyán nyugalmazását sürgette. Erre nem került sor: még így is pótolhatalan volt. Az új országos főbiztos, Jósika János ugyan 1817-ben nagy erélyt tanúsított az ínség elleni védekezésben, de egyelőre csak a Gubernium Transylvanicum in Politicis alelnökségét nyerte el (a Gubernium in Judicialibus élére külön alelnök került).

64 1822-ben kidőlt Bánffy; Jósika jutott a guberniumi elnöki székbe (a gubernatorságot később sem kapta meg). A törvényhatóságok igazgatásának rendbehozása pedig egyre csak halasztódott; a törvényhatóságok főtisztjeinek instructiója csak 1828-ban született meg,

65 a mindjárt a császárlátogatás után, a legkiáltóbb visszásságok ügyében indított vizsgálatok pedig még 1830 táján sem voltak lezárva. Közben pedig, 1825-től, Erdélyben is gyülekeztek a láthatáron a viharfellegek. Az ellenzéki mozgalom 1833-ra oly magasra csapott, hogy az udvar királyi biztost küldött Erdélybe: Vlasits altábornagyot. Az eredmény: Vlasits maga is az országgyűlés összehívása mellett foglalt állást. Az udvar rákényszerült az 1834— 1835-i országgyűlés összehívására. Az országgyűlés pedig törvénytelennek nyilvánította a Guberniumot. Mást azonban nem ért el, mint Jósika nyugalmazását, s a visszahatás Estei Ferdinánd teljhatalmú királyi biztossága lett. A Gubernium működése azonban a korábbi maradt: a főherceg mellett külön iroda létesült, amely hivatali levelezés útján érintkezett a Főkormányszékkel. Estei Ferdinánd főherceg nem is tartózkodott állandóan Erdélyben. A tanács elnökletét