Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
többnyire az alelnök látta el. Csak az 1837—1838-i országgyűlésen került sor a gubernatori tisztség újra való betöltésére és a Gubernium tagjainak megválasztására. Egy említésre méltó momentuma van még e korból a Gubernium történetének: a Lázár László országos kancellár nevéhez fűződő részleges ügyintézési reform; ez elsősorban a levéltári hivatalnak az ügyvitellel kapcsolatos teendőit szabályozta. 66 1848-1849 A Főkormányszék helyzete 1848 tavaszán nem volt egyszerű. A forradalmi megmozdulások Erdélyben később kezdődtek, mint Magyarországon; erejük is kisebb volt, de fokozta a magyar forradalom márciusi győzelme. Az erdélyi ellenzék programjában az unió jelentette a magyar nemzeti függetlenség kivívását. Az erdélyi forradalmi mozgalom azonban gyönge volt ahhoz, hogy márciusban kiverekedj e az uniót és félrelökje az útból a Guberniumot. Pedig Magyarországon a munka nagyját elvégezték helyettük: a márciusi törvényekben benne foglaltatik Erdély uniója Magyarországgal. Ez azonban nem volt elég; Erdély külön alkotmánnyal rendelkező ország, amelynek magának is ki kellett mondania unióját. Addig pedig, míg ez meg nem történt, a Gubernium a helyén maradt. A Főkormányszék — - s főképpen vezetője, Teleki József gubernátor, a történetíró — ügyesen lavírozott a bonyodalmak közt. A kolozsvári nép fel-fellobbanásai, a megyegyűlések támadásai sem őt érték, hanem elsősorban a gyűlölt udvari kancellárt, Jósika Sámuelt, aki áprilisban távozott is. S az erdélyi nemesi ellenzék vezetőit az események arra az álláspontra juttatták, hogy a Gubernium szükséges rossz. Lábuk alatt megrendült a föld: az erdélyi parasztok a maguk módján kezdték értelmezni a forradalmat, s az országgyűlés, amely felszabadításukat lett volna hivatva kimondani, még nagyon távoli; talán csak ígérgetés. Március végén kezdődtek a parasztmozgalmak, s április közepétől viharos erőre kaptak. S haafőhadiparancsnokság és a Gubernium közt április végén, az uzoni események miatt, néhány napra feszültté vált is a viszony, Puchner készséggel bocsátotta a Gubernium rendelkezésére katonaságát a parasztok ellen. Az országgyűléssel a helyzet méginkább bonyolódott. A gyűlés az unió kimondásával kezdte meg érdemi tárgyalásait, s kb. két hétre rá kezdetét vette az unió tényleges létrehozása is. A magyar kormány azonban egyelőre meghagyta a Guberniumot. Az Erdély kormányzatának átvételével járó terhek rossza helyett a még rosszabbat választotta: lényegében kiengedte a kezéből Erdélyt. Vay Miklós királyi biztossága nem volt forradalmi kormánybiztosság, amelynek feladata a kormány politikájának érvényesítése a bizonytalan álláspontú vagy reakciós helyi szervekkel szemben. Így állt elő a következő helyzet: Erdély ügyeit legfelső fokon a magyar kormány intézte. A Gubernium működése azonban a korábbi maradt; még annyira sem függött a kormánytól, mint annak előtte az udvari kancelláriától. Kettőjük között foglalt helyet a hivatali hierarchiában Vay királyi biztossága. A Gubernium élére •— Teleki Józsefnek az unióbizottságba távozása után — Mikó Imre kincstartó került. Ez a helyzet nem is változott októberig. A Főkormányszék közben vajmi keveset tett annak érdekében, hogy a magyar kormány tájékozódjék Erdély helyzete felől; ha egyáltalában helyzetjelentést küldött, az sem volt valós. A magyar minisztériumokban ülő erdélyiek pedig — itt elsősorban az egykori erdélyi ellenzéki vezérről, Kemény Dénes belügyi államtitkárról van szó — a legjobb esetben csak a Komité felől fenyegető veszélyről beszéltek, a Guberniumról annál kevésbé. Közben pedig Erdélyben a Főkormányszék is kezdte elveszteni a lába alól a talajt.
