Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

1814-es esztendő hozta meg a Gubernium utolsó nagy ügyintézési reformját. A rescriptum az 1814. április 9-i keltet viseli. A rendelet mintegy fokmérője volt a kormányzat színvonala esésének. II. József nagy államigazgatási rendeletei még egyrészt állambölcseleti írás-számba mennek (gondoljunk csak az 1784. február 13-i rescriptum fejtegetéseire a hivatali etikáról), másrészt pontosan megfogalmazott konkrét rendelkezések hosszú sorát tartalmazzák. Az elöregedőben levő államapparátus már csak meglehetősen bágyadt általánosságokat produkált az államigazgatás elvi kérdéseiről, s nem túlságosan konkrét intézkedéseket azok gyakorlatát illetően; ez az 1814. április 9-i rescriptum arculata. A valóban konkrét intézkedések elsősorban a Gubernium elnökségére vonatkoztak. A kevéssé megfogható előírásokon (az elnök ismerjen minden tárgyalandó ügyet, beosztottjait, alkalmasságukat, munkával ellátottságukat) és korábbi rendelkezések megújításán túl a rescriptum előírta: az elnök havonta ellenőrizze a referensek munkáját: mit intéztek el, s mi maradt restans; utóbbiaknál van-e oka az ügyintézés elmaradásának vagy sem, s aztán ehhez képest tegyen rendelkezéseket. Meg kellett gyorsítania a nagyobb munkát kívánó s ezzel az ürüggyel sokszor évekig elheverő ügyek intézését. Háromhavonta összefoglalót (summarius conspectus) kellett felterjesztenie az Erdélyi Udvari Kancelláriához az ügyek menetéről (ennek elsősorban a restans ügyek számát, előadóikat, csökkenésük vagy növekedésük mértékét kellett tartalmaznia), az év végén pedig jelentést (ennek tartalma többek között: az ügyforgalom egészében, illetve az egyes referadákon belül nőtt-e vagy fogyott; a restanciákat sikerült-e felszámolni, s ha nem, mennyi maradt még; nagyobb-e vagy kisebb a restancia az előző évivel szemben; milyen fontosabb munkákat látott el az évben a Gubernium). Az elnök tartozott előterjesztést tenni a létszámcsökkentés lehetőségeiről, tisztviselők lefokozásáról, elbocsátásáról, illetve előléptetéséről. Az elnöki hatáskörrel kapcsolatban a rendelet még azt az általános rendelkezést tartalmazta, hogy a gubernátor csak a titkosabb ügyeket intéztesse praesidialis úton, illetve azokat, amelyek fontosabb szolgálati érdeket érintenek. Az ügyek tanácsülési intézése terén a rescriptum a következő változtatásokat foglalta magában: a currens ügyeknél — amelyeket, mint említettük, a referens korábban önállóan intézett, s az elintézésfogalmazvány csak superrevisióra került — az elnök most meghallgatta vagy írásban kérte a tanács néhány tagjának véleményét is. A tanácsülések reggel 9 órától du. 1 óráig kellett hogy tartsanak; a heti ülések számát a gubernátor határozta meg. Fontosabb ügyek intézésére az elnök rendkívüli üléseket hívhatott egybe. Joga volt arra is, hogy külső személyeket hívjon meg szakértőként a sessióra. Az üléseken a gubernátor szavazott utoljára. A referens véleményének módosítása vagy elvetése esetén egy, az elnök által kijelölendő titkár foglalta írásba az eltérő véleményeket; ezt a fogalmazványt még az ülésen (vagy a következőn) felolvasták s aztán az előadóívhez csatolták. Kitért a leirat a tanácsosok helyettesítésének kérdésére is. Ezt a titkároknak kellett ellátniuk. Ha egy secretarius erre alkalmatlannak bizonyult, a kezelés egyes szakaszainak igazgatásával azonban meg lehetett bízni, adandó alkalommal az iktató-, kiadóhivatal vagy a levéltár élére kellett állítani. Öregség vagy betegeskedés miatt feladatuk végzésére már csak részben képes titkárok mellé megfelelő fogalmazó volt beosztandó. Az esetben, ha a superrevisiókor az előadó és a gubernátor közt nézeteltérés merülne fel, az elnöknek meg kellett hallgatnia a referenst. Ha nem sikerült megállapodásra jutniuk, az ügyet a tanácsülés elé kellett vinni. A