Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

hatáskört örökölte: a közigazgatásit és a bíróit. (A kincstartói tisztet nem töltötték be, a kincstári igazgatás teljesen elvált a közigazgatástól és bíráskodástól.) Az Erdélyi Udvari Kancelláriához való viszonya azzal is világosabbá vált, hogy az Erdélyben székelő kancellár tisztsége nem került betöltésre. Az udvar azonban gondoskodott új tanácsosról, a római katolikus püspök személyében. Visszaállította az erdélyi katolikus püspökséget, különleges jogokkal ruházva fel a nagy protestáns rendi többségű országba küldött főpapot. 1718. december 27-én pedig császári resolutio tudatta a Guberniummal, hogy a püspök a tanácsurak sorába lép. A resolutio szerint a püspök nem egyházi tiszte révén nyerte el a tanácsosságot, hanem királyi kegyképpen,

4 de a katolikus püspök tanácsossága mégis állandósul. S mikor rövidesen kitört a rangsor vita Mártonffi püspök és Wesselényi István — a Deputatio, majd a rendek elnöke — közt, az udvar a püspök javára döntötte el a vitát: a gubernátor után őt illeti az első hely a tanácsban.

5 A püspök tanácsossága egy és negyedszázadot megérő protestáns rendi sérelemre adott okot. Az 1735-ig tartó időszak még egy-két említésre méltó változást hozott a tanács összetételében. Megjelent az első guberniumi elnök — aki ti. nem nyerte el a gubernatori méltóságot — Wesselényi István személyében; őt 1732. július 19-én directori címmel a főhadiparancsnok váltotta fel. Két évtizedbe telt, míg az udvar végre rendezte a Partium kormányzatának a felszabadító háborúk óta függőben levő problémáját. A Partium ekkor KözépSzolnok, Kraszna, Máramaros megyéből, Kővárvidékből, délnyugaton pedig Arad és Zaránd megyéből állt. A terület közigazgatásilag és a bíráskodásban a Gubernium főhatósága alá tartozott; adóigazgatásilag azonban Magyarországhoz. Könnyű elképzelni az ebből származó bonyodalmakat. A törvényhatóságok panaszai áradtak a Guberniumhoz, hozzájuk pedig a magyarországi Helytartótanács és a Gubernium rendeletei hovatartozásuk ügyében. Az udvar 1732 utolsó napján kettévágta a Partiumot. Máramaros és Arad megye Magyarországhoz került; az így már messze Magyarországba beszögellő Zaránd megyét kettészelték; keleti része tartozik majd Erdélyhez. 1733-1747 A Guberniumot az 1735-től 1748-ig tartó nagy szervezési időszak nem érintette lényegesen. Csak néhány dolgot szükséges megemlítenünk ezeknek az éveknek történetéből. Az egyik az 1744-i közjogi vonatkozású törvénycikkek kérdése. 1743-ban történt, hogy a thesaurarius tisztét újra betöltötték — majd negyvenévi szünet után; ugyanabban az évben nevezte ki a királynő az Exactoratus Provinciális vezetőjét; 1744-ben nyer instructiót a Supremus Commissariatus Provinciális. Az udvar inkább formai engedékenységének ára volt: a Habsburgok támogatása az osztrák örökösödési háborúban és Erdély önállósága elvesztésének végleges törvénybe iktatása. Nemcsak a Török Birodalommal való kapcsolatot meghatározó törvények eltörléséről (1744: I. tc.) volt szó, hanem a libera electióéról is, amiért pedig az I. Apafi Mihály utolsó éveit betöltő tárgyalásokon a végsőkig harcoltak az erdélyi rendek, ha különösebb eredmény nélkül is.

6 A másik a Gubernium új instructiójának kérdése volt. A Diploma Leopoldinummal létrehozott kormánytanács mint testület nem nyert instructiót; az 1693-i utasításokat a gubernátor, a kancellár, a thesaurarius, az ország generálisa és a tanácsurak részére bocsátották ki. Még ezek az utasítások is elavultak: a Habsburg-államapparátus fejlődése ekkorra már messze maga mögött hagyta a felszabadító háború ideji